Újraközlés

Faggyas Sándor úrnak

Faggyas Sándor úrnak Magyar Nemzet Vitafórum 359-0651 A Magyar Nemzet dicséretre méltó toleranciát mutatott, amikor lehetővé tette, hogy Pelle János, e napilap egyik rendszeres szerzője e napilap egy alkalmi szerzőjének – én – a Népszabadságban márciusban megjelent cikkét (Véralgebra) „undorítónak”…

És mikor kezdünk felébredni?

  Több mint tíz év telt el a rendszerváltás óta, de a jobboldal gyakor­latilag ott tart, ahol egy évtizeddel ezelőtt. Sőt – mintha berendezkedett volna permanens vereségére. Kidolgozott magának egy rituálét, amely panaszkodásból, kis- és nagygyűlésekből, gyújtó hangú össze­vetelekből, fogadkozásokból,…

Saron

Nehéz meghatározni a szélsőségesség fogalmát. Van, akinek egy szervezet szélsőséges, terrorista, a másik oldalnak ugyanaz a szervezet pusztán a megszállók ellen harcoló hazafiak bátor csapata.  Van olyan miniszterelnök, aki saját országa választói többségének szemében védőangyal, máshol szélsőséges terrorista. Nálunk lényegesen…

Lapszemle

CORRIERE DELLA SERA A baloldal bumerángja címen írt vezércikkében a vezető olasz lap szerint a politikailag szervezett „országnak” (szakszervezetek, nagyvállalatok, a gazdasági-pénzügyi potentátok) valamint a szocio-kulturális elitnek nincs kapcsolata a „mély” Olaszország érzéseivel és szenvedélyével, „bunkóságával”, de konkrét érdekeivel vagy…

Konzervatív rend

Bush amerikai elnök napokkal azután fogadta a Washingtonba magánlátogatásra utazott magyar miniszterelnököt, hogy az MSZP budapesti kongresszusát szórakoztató közgazdásza, Lengyel László a jelenlévők nagy tetszését kiváltva bejelentette: Orbán a Balkán-klub tagja, akivel Nyugaton nem állnak szóba. Orbánnak az óbudai Hajógyári-szigeten…

Végre: a kommunista bűnök elítélése Európa tárgyalóasztalán

Százmilliós hekatomba Lovas István (Brüsszel)                                       Európában és világszerte a hidegháború megszűnése és a szovjet-típusú kommunizmus összeomlása óta milliók várnak arra, hogy elítéljék a XX. század és minden bizonnyal a világtörténelem legszörnyűbb rendszerét, a kommunizmust. Azt a gépezetet, amely ésszel…

Levél Göncznek

Göncz Árpád volt köztársasági elnök és volt író/fordító Tisztelt volt Elnök Úr! A szoci szócsőként működő Sláger Rádió műsorvezetője július 16-án 8 óra 40 és 8 óra 50 perc között azt a kérdést tette fel a rádióhallgatóknak, hogy láttak-e már…