Faggyas Sándor úrnak
Magyar Nemzet
Vitafórum
359-0651
A Magyar Nemzet dicséretre méltó toleranciát mutatott, amikor lehetővé tette, hogy Pelle János, e napilap egyik rendszeres szerzője e napilap egy alkalmi szerzőjének – én – a Népszabadságban márciusban megjelent cikkét (Véralgebra) „undorítónak” jellemezte, amiért a holokausztot mintegy a „Holdról” „távcsőről” kémlelve írtam le. Remélem, hogy e lap türelme kiterjed jelzők nélküli válaszomra is.
Pelle János (Fotó: 168 Óra)
Pelle János a Véralgebráról már nem egyszer kifejtette véleményét. Mint a Hetek c. hitgyülekezetes hetilapban is, ahol, sajnálatomra, a nevemet sem sikerült pontosan felidéznie. Ott véleményt írt, mint a 168 Órában is, ahol szellemi madárijesztőnek nevezett. Én, vele szemben, őt a magyar szellemi élet ragyogó csillagának tartom, amire bizonyíték az a rendkívül széles spektrum, ahol írásaira igényt tartanak és támogatói széles köre, beleértve a Nemzeti Kulturális Alapot, mely, a MAZSIHISZ-szel együtt, legutóbbi könyvét is támogatta.
Pelle támadott azért pontatlanabbul is, amikor azt vetette szememre a Magyar Cionisták EREC c. lapjában, hogy a néhai Új Magyarországban véres, barbár rítusként ítéltem el a körülmetélést és mindezzel a holokauszt rémét vetítem fel. Kiderült – amelyet a bíróság megfellebbezhetetlen döntésével erősített meg -, hogy a cikket nem én írtam és a cikk nem az Új Magyarországban jelent meg, hanem a Reformban, évekkel később, mint az 1991-es dátum, amit Pelle megjelölt. A bíróság az EREC tévedését százezer forintos büntetésre taksálta. Pelle velem szemben táplált indulatait tehát megértem. De azért az olvasóknak tartozom válasszal.
A húszas években Maurice Halbwachs francia szociológus, aki a kollektív emlékeket tanulmányozta, máig is érvényes módon, azt írta, hogy egy nép vagy népcsoport közös emlékezete nem csak történelmi tudás, hanem igen fontos szempontból ahistorikus, sőt, történelemellenes. Így van ez a holokauszttal is. Halbwachs azt is írta, hogy ha meg akarunk valamit érteni történelmileg, akkor annak összetettségének tudatában kell lennünk, elegendő távolságból kell szemlélni több oldalról is és el kell fogadni az ellenfél motívumainak és viselkedésének kétértelműségeit, beleértve a morális kétértelműségeit. A közös emlékezet egyszerűsít: az eseményeket egyetlen, elkötelezett távlatból látja; türelmetlen mindenfajta kétértelműséggel szemben és az eseményeket mitikus őstípusokra redukálja. Nos, talán megérti Pelle, miért kell olykor valamit elegendő távolságból szemlélni. Mint azok, akik a magyarság kollektív emlékeit veszik laboratóriumi mikroszkóp alá, netán a Holdról kémlelik, távcsővel. És amelyek vizsgálatokból, igen sokszor, nem más kerekedik ki, mint a laboránsnak a vizsgálat tárgyával szembeni gyűlöletének szubjektív papírra vetítése. De ezért Pelle az ő munkájukat eddig még nem nevezte undorítónak.
A Véralgebra után nagyon sok, magát zsidó származású magyarként azonosító olvasó hívott fel és gratulált. Legutóbb e lap december 10-i számában egy volt munkaszolgálatos zsidó írja – Pelle ellenében -, hogy „örömmel olvasta” cikkemet: „Végre valaki – ha kicsit hiányosan is -, de összegyűjti az elmúlt idők szörnyűségeit, hogy bebizonyítsa: a németek tettei – ha rettenetesek is voltak – nem voltak egyedülállóak. Sajnos nem. Azért is kell erről írni, hogy a jövő népírtásait igyekezzünk elkerülni.”
A levélírónak igaza van. A holokauszt egyediségét állítani politikailag gyilkos módon veszélyes. Ha mindent ahhoz mérünk, akkor például a csecsenek elleni irtóháború szörnyűségét a szemhunyásig enyhítjük. Holott Jelcin néhány évvel ezelőtt már kétszázezer csecsent – embert – megöletett. A csecsenek ellen olyan népirtás folyik, amit „tanítani lehetne”. Azért nem vonulnak fel az orosz követség ellen éppen azok, akiket népirtás már megtizedelt és akik a holokauszt „tanulságának” egyik legfontosabbikat abban látják, hogy akadályozzuk meg a faji irtást, mert a megöltek száma még nem elég magas? Nem is lesz – hisz oly sok megölni maradt csecsen nem is él már.
Lovas István
Bicske
1999. december 17.