Nehéz meghatározni a szélsőségesség fogalmát. Van, akinek egy szervezet szélsőséges, terrorista, a másik oldalnak ugyanaz a szervezet pusztán a megszállók ellen harcoló hazafiak bátor csapata. Van olyan miniszterelnök, aki saját országa választói többségének szemében védőangyal, máshol szélsőséges terrorista.
Nálunk lényegesen könnyebb kikecmeregni a fogalmi meghatározás nehézségeiből. Szélsőséges az, aki az SZDSZ-nek és az MSZP balliberális szárnyának nagyon nem tetszik. Magyarországon szélsőséges persze az is, aki olyan dolgokat mond ki, amelyeket sokan igaznak, netán bizonyított ténynek tartanak, de nem mernek kimondani. Vagy netán az is, aki eltér a fősodrattól.
Miután a Vasárnapi Újságot igen gyakran éri a szélsőségesség vádja, nem árt az óvatosság. Főleg kényesnek kikiáltott témákban. Ez a jegyzet is csupa óvatosság lesz. Főként abban, hogy megalkuvóan igazodni igyekszik a főáramlatokhoz. Márpedig e főáramlatok éjjel-nappal egy öt és fél milliós, parányi országban most tartott választásokkal foglalkoznak. A Likuddal, a Munkáspárttal, Barakkal, Saronnal. Márpedig ha mi nem alkalmazkodunk e médiumokhoz, szélsőségesekké válunk. Hiszen már amúgy is hetek óta szélsőségesen némák maradtunk az ügyben. Még jó, hogy nem jelentettek fel bennünket. Jó lesz vigyázni ebben a pitbull a pitbullnak pitbullja világban.
De ez a jegyzet még ennél is konformistább. Még önálló véleményt sem mer mondani az ügyben, nehogy feljelentsék önálló véleményéért. Ez a Szkülla. Azután a másik oldalon ott van Karübdisz. A Karübdisz, melyet a viharos éter hullámain el kell kerülni, a pluralizmus hiánya, amely liberális vélemény szerint rossz dolog. És mivel az izraeli választások után itt nem igen lehetett sokszínű véleményeket hallani és olvasni, kénytelenek voltunk kitekinteni a világsajtóban, amely tele van sokszínűséggel. Ugyanakkor abban a már hangoztatott gyávaságunkban, hogy ne jelentsenek fel bennünket, kényszerűen baloldali, liberális forrást választottunk, mert a feljelentések mindig arról az oldalról érkeznek.
Így esett a választásunk a Guardian c., igencsak tisztességes, hol baloldalinak, hol liberálisnak nevezett brit lapra. Ami ott olvasható persze nem igen tér el attól a mondanivalótól, amit például David Grossman izraeli író fogalmazott meg a német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitungban, ahol Saront háborús bűnösnek nevezte, és sorolhatnánk itt perceken át hasonló hangvételű cikkeket világlapok tucatjaiból. De maradjunk csak ennél a balliberális lapnál, amelynek február 7-i számában Jonathan Freedland írt Saron győzelme másnapján egy hosszú, hosszú cikket, mely a Guardian olvasóinak – legalábbis a cikkre reagálásként küldött villanypostás üzeneten lemérve – igencsak tetszett.
Áriel Saron 2002-ben
Így kezdődik a cikk: „Saron győzelme éppen olyan sokkoló, mintha Le Pent választották volna Franciaország elnökének. Az elmúlt éjjel Izraelben hatalmas többséggel egy olyan ember felé fordultak, akit évtizedeken át világszerte a szélsőségesség szinonimájaként ismertek és a földgolyó minden részén gyűlölték. Őt tették meg az ország legfőbb emberének. Ariel Saront, akiről korábban azt hitték, egyetlen útja a szégyenteljes száműzetésbe vonulás, most Izrael miniszterelnöke lett. Mindannak, aki e nemzetnek békét kíván, a mai nap valamennyi napok legsötétebbike.
Frieedland ezután ismerteti Saron életútját, amelynek egyik mozzanata, amikor egy belső izraeli vizsgálat közvetetten felelősnek találta több mint 2000 palesztin lemészárlásáért. Ugyanez a vizsgálat alkalmatlannak ítélte, hogy hadügyminiszter legyen. De Saron társasága sem érdektelen. Mint Avigdor Lieberman, akinek a Közel-Keletre kidolgozott stratégiai terve Bejrút felgyújtása, Teherán ellen rakéták indítása, az asszuáni gát elpusztítása és a már a palesztinoknak visszaadott falvak ismételt elvétele. Köztudott, hogy Lieberman valószínűleg része lesz Saron koalíciójának. Vagyis egy olyan kormánynak, amely Izrael történetében a legjobboldalibb. De a választók azt is tudják, hogy mi lesz a következménye a Saron-kormány hivatalba lépésének. Integet a kiközösítés, ahogyan a világ közössége hidegen elfordul egy olyan nemzettől, amelyet egy bandita vezet, akit saját országa törvényszékei hazugnak bélyegezték. A stabilitáson alapuló külföldi beruházás még kevesebb lesz. Izrael gazdasága küszködni fog. Az országnak a zsidó diaszpórával fenntartott kapcsolata is gyengül majd. Az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és máshol élő zsidók mind kevesebb közösséget akarnak majd vállalni egy olyan Izraellel, amely Saront választotta vezetőjének. Azzal, aki nem akar békében élni és Izraelt egy lépéssel közelebb löki a béke alternatívájához, a háborúhoz. És mindennek ellenére, íme ott áll ma reggel Ariel, Izrael királya. Miért tették ezt az izraeliek? Miért tettek egy lépést afelé, ami kívülről nemzeti öngyilkosságnak tűnik? Vannak persze hagyományos válaszok. A fiatal választók és főként a régi Szovjetunióból jött bevándorlók, akiknek nincs emlékük Saron múltjáról: számukra Libanon lerohanása csak a történelemkönyvekben él. Cikke végén Freedland más magyarázatokkal is próbálkozik. Legutolsó magyarázata szerint lehet, hogy Saron megválasztásának igazi, mélyebb indokát a cionizmus kezdeteiben kell keresni. E mozgalmat mindig is két, egymással küzdő frakció küzdelme jellemezte. Az egyik szerint egy zsidó állam célja az, hogy egyenlőként csatlakozzon a nemzetek családjához. A másik szárny azt akarta, hogy a jövőbeni zsidó állam elkülönüljön. Visszavonuljon a világtól és a zsidók mindenkinek hátat fordítsanak. Saron győzelme mintha ezen utóbbi impulzusnak a győzelmét jelentené és Izrael földjének régebbi, ragyogóbb víziójának vereségét, fejezi be cikkét Freedland a birt Guardianban.
Melyhez csupán egyetlen gondolatot szeretnénk hozzátenni. A mai osztrák koalíció megalakítása után Izrael nagykövete azonnal elhagyta Bécset. Hogy az osztrák nagykövet előreláthatóan miért nem fogja elhagyni Tel-Avivot, annak csupán egyetlen magyarázatát találtuk. Nem, Isten őrizz, nem az osztrák kormány gyávaságát vagy gyengeségét. Nem. Hanem Haiderék szélsőséges toleranciáját az erőszak mássága ellen.
Vasárnapi Újság, 2001. február