Bush amerikai elnök napokkal azután fogadta a Washingtonba magánlátogatásra utazott magyar miniszterelnököt, hogy az MSZP budapesti kongresszusát szórakoztató közgazdásza, Lengyel László a jelenlévők nagy tetszését kiváltva bejelentette: Orbán a Balkán-klub tagja, akivel Nyugaton nem állnak szóba. Orbánnak az óbudai Hajógyári-szigeten a szocialista realizmus jegyében fogant „balkánklub” híre a jelek szerint nemhogy a tengeren túlra, de a szomszédos Bécsbe sem jutott el, ahonnan Schüssel kancellár sietett a Fidesz tegnap zárult, XIII. kongresszusára, ahol elmondta, hogy a „dinamikus kormányfő, aki bevitte Magyarországot a NATO-ba is, sikert ér el az európai uniós csatlakozás területén is”. Schüssel látogatása Orbánnak egy jól kalkulált és jó érzésekből fakadó olyan kockázatvállalásának viszonzása is volt, amelyre azelőtt került sor, hogy az Európai Unió kizárólag a magyar balliberális publicisztikában sikeresnek tekintett, Ausztria-ellenes szankcióit a szándékolttal ellentétes hatásai miatt visszavonta.
Orbán nem csak ebben volt úttörő. De abban is, hogy az 1998-as választások óta kitalált és végrehajtott valamit, ami meglehetősen egyedülálló e térségben. Azt, hogy túllépjen egy merev, ideologikus kormányzás korlátjain, és jobboldal legyen a jobboldalnak, „együttérzően” baloldali a baloldali érzelműeknek. Garrett Geoffrey, a Cambridge Egyetem kiadójánál 1998-ban megjelent Elkötelezett politika a globális gazdaságban c. könyvéhez írt előszavában briliáns módon, elsőnek elemezte azt, hogy a globalizáció miért és hogyan teremtett új politikai választóközönséget a balközép pártoknak a gazdaságilag bizonytalanok növekvő soraiban, melynek eredményeként tartósulnak a bal- és jobboldal közötti erőegyensúlyban a nemzeteken áthidaló különbségek. Hozzátette: a globalizáció növelte a baloldali pártok politikai késztetését, hogy olyan gazdaságpolitikát folytassanak, amelyek újra felosztják a nemzeti vagyont és kockázatokat azok érdekében, akiket rövidtávon negatívan befolyásolnak a piaci földcsuszamlások.
Nem véletlen, hogy Európában szinte mindenütt baloldali pártok vannak hatalmon. Olyan kivételekkel például, mint az évente gazdaságát nyolc százalékkal is nagyobb ütemben fejlesztő Írország, a jobboldal kormányra kerülése óta a gazdaságot és a politikai életet racionalizáló intézkedések sorát megvalósító Ausztria vagy Magyarország, melyek közös nevezője, hogy nem voltak hajlandóak magukra venni azt a gazdasági konzervatív kényszerzubbonyt, amelynek neve „el a kezekkel a piactól”. A Danone-nal megállapodó Orbán-kormány úgy járt el, ami nem hogy bármilyen nosztalgiát ébresztett volna az MSZP kormányzási ciklusa iránt, hanem olyan kontrasztot rajzolt, amelyben több mint élesen bontakozott ki a magyar energiaipart felvásároló cégeknek fix nyereséget biztosító Horn-kormány piac-, verseny- és fogyasztóellenes alakja. Orbán kongresszusi beszédében minden visszafogottság nélkül épített az „emberséges” konzervativizmusra, a gazdasági növekedéssel összekapcsolt szociális biztonság iránti igényre és – noha itt vágyát némileg összekeverte a valósággal – a rendre. Csakhogy a rend a választók szemében még nem kézzelfogható – ellentétben a családi pótlékkal vagy az ösztöndíjjal. Holott éppen egy kézzelfogható rend megteremtésével lehetne biztosítani a legnagyobb esélyét jövőre egy olyan választási sikernek, amely eredményeként a következő Fidesz-kongresszuson elmondandó beszédet a mostaninál még nagyobb optimizmus és lendület jellemezhetné.
(2001. május)