Medgyessy és Belovai

A Fidesz vezette koalíció idején a konzervatív sajtó soha nem bírálta a kormányt, annak politikáját vagy tagjait, olvashatjuk szinte naponta e mondatot vagy annak valamelyik változatát a posztkommunista sajtóban. Hogy pontosabban fogalmazzunk: az ügynökkormány elektronikus vagy papírformájú szócsöveiben. Ez persze…

Brit és globális orkán Soros titkos brexites machinációja miatt

E cikket nem lehet megérteni egy kis előzetes magyarázat nélkül. A Daily Telegraph nevű brit lap tegnapelőtt későn este és tegnap nyomtatott kiadásának címoldalán leplezte le azt, amit címében így fogalmazott meg: „George Soros, aki ,megtörte a Bank of England-et’,…

Megérte?

Amikor eldőlt a Képeslap e heti vezető témája, az iraki csapatkivonás, arra gondoltam, minő véletlen, hogy éppen most fejeztem be egy Amerikában nemrég megjelent, jó két kiló súlyú könyvet az amerikai külpolitikai újságírásról és tudósítókról. Ebből kiderül, hogy az amerikaiakat…

Elsöprő vastaps fogadta Reviczky Gábor szavalatát

Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg a Magyar trikolór gálát. Immár „nagykorúvá” vált a minden évben megrendezett Magyar trikolór gála, melyet a szokásoknak megfelelően idén is a Honvéd Kulturális Központban tartottak meg november 27-én. Urban Verbunk Junior A Himnusz eléneklése, valamint a Szikora…

ADL: Az Orbán-kormány elősegíti az antiszemitizmust

Egy újabb amerikai szervezet hívja fel a figyelmet a magyarországi antiszemitizmus növekedésének veszélyére. Az amerikai ADL (Anti-Defamation League), a Rágalmazásellenes Liga internetes honlapján található Nemzetközi ügyek/Izrael rovat legelső utalása Magyarországra vonatkozik, ahol, az ADL szerint „Az antiszemitizmus iránt növekszik a…

A nácikra emlékeztető Szent Korona

Idegen nyelven Magyarországról   „Schmidt Mária: Bocsánatot kérünk.” Címoldalas cím a Budapest Sun című hetilap – a legnépszerűbb, nem magyar nyelvű sajtótermék Magyarországon – december 9–15-i számából. Szöveg: „A múlt héten címoldalunkon A baloldal a megfelelőbb kiegyensúlyozottságért című cikkünkben azt…

Finkelstein

Több tíz millióan láthatták és hallhatták Norman Finkelsteint néhány hete a BBC világtelevízió Kemény beszélgetés című műsorában. Ő a szerzője annak a könyvnek, amely a nyugati világban a megjelenése óta eltelt másfél hónapban óriási vihart kavart. Címe: A holokausztipar –…

Mező Gábor beszéde a 2022-es sajtódíj átvételekor

Először is köszönöm ezt a díjat. Nagy öröm és még nagyobb megtiszteltetés! Nagyon sokat jelent. De most engedelmükkel, engedelmetekkel visszatekintenék a kilencvenes évekre. Azokról beszélnék, akik nem lehetnek itt, és talán mégis itt ülnek, állnak a teremben. Akiktől személyesen vagy…