Amikor eldőlt a Képeslap e heti vezető témája, az iraki csapatkivonás, arra gondoltam, minő véletlen, hogy éppen most fejeztem be egy Amerikában nemrég megjelent, jó két kiló súlyú könyvet az amerikai külpolitikai újságírásról és tudósítókról. Ebből kiderül, hogy az amerikaiakat egyre kevésbé érdekli a külpolitika, kivéve azokat az eseteket, amikor hazai katonák esnek el a háborúban. De az iraki háború már ennek ellenére sem fő téma. Hol van az amerikai békemozgalom, hol vannak a békemenetek? Pedig a mai kor talán legigazságtalanabb hadjáratát fejezik most be, amikor a hónap végén, hét és fél évvel Irak lerohanása után kivonják az amerikai katonákat az olajban gazdag közel-keleti országból úgy, hogy azért ott 35-50 ezer marad belőle.
Amerika és szövetségesei úgy támadták meg Irakot a 2001. szeptember 11-i terrortámadás utáni dühükben, hogy az agresszió okáról becsapták a világot. Azt hazudták, hogy Szaddam Husszein – időközben felakasztott – iraki diktátornak tömegpusztító fegyverei vannak. A hazugsághoz a Bush-kormány és a brit sajtóban Bush pincsikutyájának nevezett Tony Blair volt brit miniszterelnök még bizonyítékot is hamisított. Ez volt a két hatalom globális őszödi beszéde.
A nyugati szövetségesek végiglihegték a főhazugok hazugságait. Ugye, emlékszünk még Juhász Ferenc honvédelmi miniszterre is, amint az adófizetői pénzen működtetett, Gyárfás-féle propagandagyárban (az MTV-n sugárzott reggeli műsorban) azzal győzködte a magyar közvéleményt katonai részvételünkről az ősi Mezopotámia földjén, hogy „kétszer ad, ki gyorsan ad”? Fantáziáját nekieresztve ecsetelte, hogy milyen lehetőségei lesznek magyar cégeknek az iraki újjáépítésben. Kiderült, semmilyen.
Irakban viszont a szövetségesek inváziójának eredményeként 1,3 millió ember vesztette feleslegesen életét, több millióan váltak földönfutóvá, és kerestek menedéket a szomszédos vagy távolabbi országokban, netán bolyonganak szétbombázott hazájukban, ahol még ma is dúl a belháború, és a megszállt országban a választások után öt hónappal sem tud megalakulni az új kormány.
A támadások nyomán Irak ősi műkincseinek nagy részét szétlopkodták. A megszállók szították a szunnita-síita ellentéteket. A támadás valódi okáról még folyik a vita. Van, akik szerint ostoba bosszú volt, mert Bush és Cheney alelnök Husszeint is felelősnek tartotta a 2001-es terrortámadásokért. Van, akik szerint az olajkincs volt az igazi ok, és vannak, akik szerint izraeli ösztönzésre szabadították meg a zsidó államot egyik fő közel-keleti ellenségétől.
Az egyenleg meghúzásánál azonban azt a kérdést fel kell tenni: megérte? Egy biztos: az irakiaknak nem. De ők Washington és szövetségesei szemében nem tényezők.
Képeslap (2010. augusztus)