Kedves Harczostársak!
Kelemen Miklós barátom mondta, hogy írjak pár sort magamról, továbbá arról, hogy miért tartom fontosnak Lovas István emlékének ápolását.
A legfontosabb, amit a magam vonatkozásában említenék, az az, hogy a nemzetszolgálat eszméjét, a nemzeti öntudatot kisgyermekként ültette el bennem elsősorban apám valamint apai nagyszüleim. De anyai nagynéném is kőkemény irredenta volt, haláláig várta a felszabadító magyar csapatokat, akárcsak dédnagyapám húgai, akikkel egy házban éltünk Temesváron.
Kamaszkoromban már magyar nacionalistaként tartottak számon az iskolában, nem feltétlenül pozitív értelemben. Biztos forrásból tudtam, hogy megfigyelnek, hogy apámat rendszeresen kihallgatja és fenyegeti a Securitate, azon voltam, hogy magánbeszélgetésekben ne terítsem le minden lapomat, de ez valahogy nem sikerült. A Ceausescu rendszer megannyi jogkorlátozása és negatívuma közül számomra az volt a legrosszabb, hogy lehetetlenné tettek minden formális, nyílt közösségszervezést és cenzúrázták a sajtót. Esélye nem volt egy egyetemistának arra, hogy bárhol megjelentesse a közösség sorsalakításával kapcsolatos gondolatait.
Mihelyt kinyílt a mozgástér az egyes egyén és a közösség számára, megalapítottam 1990. január 3.-án két jóbarátommal a ma is működő Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezetet és még abban a hónapban megjelent a saját havilapunk első száma, a VÉTÓ, amit felelős szerkesztőként jegyeztem.
Ezután tíz év budapesti illetve szegedi egyetemi képzés következett, amivel párhuzamosan egyre többet publikáltam, elsősorban a Kapuban, a Demokratában és az Erdélyi Naplóban, részt vettem a közéletben is, kisebb kihagyással tagja voltam az RMDSZ évente többször ülésező vezető testületének (Nagyválasztmány, majd Küldöttek Országos Tanácsa, majd Szövetségi Képviselők Tanácsa) 1990-től az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásáig, 2003-ig. Utóbbi testület elnökségének tagja vagyok a kezdet kezdetétől, 2011-től alelnökként.
2000-ben hazatértem Aradra, azóta is ott élek, 1999-től megszűnéséig állandó szerzője voltam a Székely Hírmondónak, s az Erdélyi Naplónak. 2020 óta a Magyar Nemzet Online Repeta rovatának vagyok gasztronómiai szakírója s a Véleményváró rovat egyik szerzője.
Lovas István munkásságára egykori tanárom, Pokol Béla hívta fel a figyelmem 1995-ben, egy általam (is) szervezett nemzetstratégiai konferenciasorozat kapcsán. Akkor vettem fel Vele a kapcsolatot, küldött is írást abba a kötetbe, amit a konferencia anyagaiból összeállítottam. Személyesen is találkoztunk többször, kisugárzása, bátorsága, szókimondása, éleslátása, felkészültsége és bölcsessége lenyűgözött. Mindig elment a kimondhatóság határáig s még feszegette is azokat. Azon volt, hogy oda üssön, ahol a legjobban fáj a magyarság ellenségeinek és ez általában sikerült is Neki.
Úgy vélem Ő lehet minden nemzeti oldalon álló tollforgató példaképe.
Megtiszteltetés lenne a nevét viselő, emlékét ápoló társaság aktív tagjának lenni.
Üdvözlettel
Borbély Zsolt Attila
2023. október 3, Budapest