Meglepően nagy visszhangot váltott ki Tom Lantos képviselőnek az e hetilapban írt válasz. Sokan újabb információkra is felhívták a figyelmet. Mint például arra, hogy a kolozsvári Szabadság c. napilap 1997. szeptember 20-i számában cikk jelent meg Tom Lantosé a Bukarest Szálló? címen, mely arról számolt be, hogy Ioan Gavra egységpárti képviselő arról tájékoztatta a sajtót, hogy Tom Lantos felvásárolta a képviselőket szállásoló Bukarest Szálloda részvényeit.
A válaszlevél nyomdába adásának másnapján, január 6-án, a Népszava c. napilap A Napfény siker-íze címen (alcím: Tom Lantos szenátor „hihetetlen élménynek” tartja Szabó István filmjét) közli Tom Lantos levelét. Lantos abból az alkalomból gratulál Robert Lantosnak, az amerikai magyarok által rasszista módon magyarellenesnek talált film producerének, hogy a filmet zártkörű vetítésen mutatták be a washingtoni Kongresszusi Könyvtárban. Az újság Tom Lantosnak az amerikai képviselőház hivatalos levélpapírján írt méltató sorait fakszimilében közli, ami azért is figyelemreméltó, mert onnan is látható, hogy Tom Lantos esetében a „szenátor” jelző nem lehet tévedés, hanem szándékos ranghamisítás, mint Fodor Gábor „adjunktus” esetében szokta meg a balliberális sajtó. A Lantosnak írt válasz az internetes index.hu fórumán (Politika) is vitát gerjesztett. Ami sajnálatos, hogy a Lantos-pártiak nem a tényeket kérdőjelezték meg. Indulatok viszont felébredtek: egy magyar ékezetek nélkül (stílusáról ítélve New Yorkból) író pro-Lantos vitázó közölte, ha 1942 lenne, habozás nélkül megölné a választ írót. Több baráti figyelmeztetés is érkezett (autófék, kerékcsavarok, stb. ellenőrzése), ami igazán lehangoló, mert mutatja, mennyire nehéz kiűzni a szívekbe fészkelt félelmeket. Holott nincs jobb életbiztosítás, mint az amerikai kormány ellenfelének lenni: Castrótól Khaddafin át Szaddam Husszeinen keresztül hosszú azoknak a listája – hogy a gyilkos fajtából is felsoroljunk néhányat a szakmájukat évtizedek óta teljes nyugalommal űzők közül -, akik vidáman élték túl az őket megsemmisíteni akaró amerikai elnökök hosszú sorát. Arról nem is szólva, hogy az Egyesült Államokban a legádázabb bírálatot is a legkeményebb alkotmányos jog védi.
Tematikus számot jelentetett meg a Mozgó Világ a konzervativizmusról és jobboldaliságról. Csalódtunk volna, ha a Soros, a Nemzeti Kulturális Alap, a Matáv, a Kopint-Datorg, a Szabad Sajtó Alapítvány, a Budapest Bank Budapestért Alapítvány és társai kitartottja kivételesen törekedett volna a kiegyensúlyozottságra. A csalódástól megkímélt bennünket a szerzők névsora, mely Farkas Zoltántól Szabó Miklóson át Révész Sándorig és a téma több, közismert „barátjáig” terjed. Mintha a Magyar Szemle rendelne egy tematikus számot a balliberalizmusról és szerzőknek Tellér Gyulát, Tőkéczki Lászlót, Tóth Gy. Lászlót, Schmidt Máriát, Bayer Zsoltot, Bárány Anzelmet és társait kérné fel. Azzal a különbséggel, hogy az utóbb felsoroltak zsigerileg képtelenek a szándékos hazudozásra. Például nem elemezték volna Thürmert a liberalizmusról és baloldalról szóló számban. A Mozgó Világ ezzel szemben a meghirdetett téma (Konzervativizmus és jobboldaliság) részévé tette a szélsőjobb különféle válfaját, mint az olasz posztfasisztákat és a német Hitler-revansistákat. Az ávós ájert kibocsátó szerzők régi módszere az összemosás. Még az Andrássy út 60-ból tanult technika.
A „tanulmányok” hemzsegnek a tárgyi tévedésektől. A Lomonoszov Egyetemen végzett Dalos György, aki az SZDSZ jóvoltából 1995 óta él Berlinben (nemrégiben még az ottani Magyar Intézet vezetőjeként) azzal a meglepő információval lep meg bennünket a Szélsőjobb német módra címmel írt esszéjében, hogy Adolf Hitler „személyesen” nyújtott át egy tölgyfalombokkal díszített vaskeresztet. Nos, a II. világháborúban több mint kétmillió Wehrmacht katonát tüntetettek ki Vaskereszttel (első- és másodosztályúval), de a történészek egyetlen olyan esetről sem tudnak, hogy azt Hitler személyesen nyújtotta át. Dalos kivételével. Létezett viszont a tölgyfalombokkal, kardokkal és gyémántokkal ékesített Lovagkereszt (Ritterkreuz), amelyet Hitler valóban általában személyesen nyújtott át. A Lovagkereszt kitüntetettjeinek száma az egész háború alatt nem érte el a százhatvanat. A két kereszt között nagyjából annyi a különbség, mint a Lomonoszov Egyetem és a Yale Egyetem között.
A volt moszkovita Avar János dolgozata az agitpropkák gyöngyszeme. Avar igazi postás: üzeneteket közvetít. Soros üzenete: a bezzeg-Amerikában a jobb- és szélsőjobb nem keveredik, bezzeg itt igen (Hogy mi a szélsőjobb, azt Avar, akár a kérdéssel foglalkozó havilap, nem árulja el.) Avar legszórakoztatóbb állítása, hogy az amerikaiak megvetik a patriotizmust. Csakhogy az amerikaiak nemhogy hazafiak, de sovén módon azok. A történész William Pfaff (akinek a nacionalizmusról írt könyvét hetilapunk korábban ismertette), az International Herald Tribune és a teljes amerikai újságírás talán legrokonszenvesebb, legfelkészültebb újságírója január 6-án lapjában Az ideológia még mindig nagy szerepet játszik a világ hatalmi harcában című, lebilincselően érdekes cikkében kineveti azokat, akik szerint a nacionalizmus, mint „primitív jelenség” a múlté. Majd ezt írja: „Csakhogy az ideológia tovább él és virágzik. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország e földkerekség legsovénebb társadalmai…” Hogy Avar nem ismeri Pfaff véleményét, a Mozgó olvasói bánják. Azzal viszont, hogy Pfaff nem ismeri Avart, az országkép helyrehozása lesz olcsóbb.
Szinte iparággá vált, ahogyan a balliberális sajtó a jobboldali sajtóban keresi a hibákat (ld. például Mucsányi Marianna „tanulmányát” az említett tematikus számban. Tudományos igényét már címe is jelzi: A jobboldali sajtó egy napja. Egy nap valóban reprezentatív minta – egy Soros-NKA-Budapest Bank által szponzorált folyóiratnak.).
Az Élet és Irodalom január 7-i számában a „páratlan oldal” rovatban (nemcsak a lapot, de ezt az oldalt még külön is támogatja Soros, annyira piacképtelen) azokat a hibákat gyűjtötte ki a cikk írója, amelyet szilveszterkor az MTV vétett 24 órás közvetítésében. Azt hagyjuk, hogy az MTV emberei nagy része balliberális újságíróiskolák vagy –műhelyek produktumai, de az nevetséges túlzás, hogy egy földrajzi hibákat kipellengérező lap ugyanazon számának vezércikkében Megyesi Gusztáv Makaóról mint „Makaó-szigetről”. Az MTV és az utóbbi között alapvető különbség, hogy az utóbbi hiba nem a szinkrontolmácsolás igen nehéz feladata közben és nyomása alatt született, hanem komoly megfontoltság eredménye. Az És-Soros cikiző esszéje a fordítási hibákból arra következtet, hogy „ha az MTV-re hagyatkozunk” „tapló és unalmas” lesz az új évezred. Hogy milyen lesz az új évezred, ha a Makaó-szigetiekre hagyatkozunk, annak jellemzését a 8 napon túl gyógyuló súlyos szellemi sértés elkerülése érdekében mellőzzük.
(Demokrata, 2000. január)