Orbán Viktor arcon köpésére buzdít az „Év újságírója”

Eric Smit, fiatal, körülrajongott holland újságíró. Nemrégiben tüntették ki az „Év újságírója” díjjal.

Valamilyen oknál fogva Luxembourg mellett Hollandia az az ország, ahol a jobboldali Magyarországot a legjobban utálják.

A múlt szombaton Smit beugrott a közszolgálati Nemzeti Műsorszóró (NPO) által működtetett NPO Radio 1 Dr. Kelder és Társai programba műsorvezetőként, mert annak állandó embere, Jort Kelder külföldön járt.

A kitüntetett újságíró beszélgetőpartnere az Európai Parlament zöldpárti képviselője, Judith Sargentini volt, e parlament LIBE bizottságának Magyarországról készült, súlyosan elítélő jelentésének készítője. Mint e rádió internetes portálja írja, a Magyarországon a demokráciát fenyegető súlyos veszélyekről folyt a szó. A csevegés során Smit feltette a kérdést: ha találkozik Orbán Viktorral „megtenné, hogy a nevemben arcon köpi?”.

Mire holland honfitársa azt felelte,

ő emberekkel azért inkább beszélget.

Miután ez szerencsére nem az Egyesült Államokban történt, ahol a washingtoni magyar nagykövetség a világért sem reagálna legnagyobb szövetségesünk legnagyobb sajtójában Magyarországgal szemben naponta feltálalt legirdatlanabb hazugságok egyikére sem, Kocsis András hágai magyar nagykövet, aki hallgatta a műsort, a nagykövetség honlapján visszataszítónak és udvariatlannak nevezte az elhangzottakat és a műsorszóróhoz fordulva azt írta,

„Várom a reakcióját és kérem, hogy tájékoztasson arról, hogy milyen fegyelmező intézkedéseket kíván tenni riportere elfogadhatatlan viselkedése kapcsán.”

Mire Hollandia „Év újságírója” úgy reagált, idézi őt az említett rádiós honlap, hogy a nagykövet ezen kijelentése, vagyis a fegyelmező intézkedések elvárása mutatja pontosan, mi a baj a sajtószabadsággal és a demokráciával Magyarországon.”

Nos, ez az a pont, amelyet úgy kell tekinteni, hogy a külföldi média átlépett a közmondásos vörös vonalon.

Képzeljük el, mi lenne, ha a hazai közszolgálati rádió vagy tévé egy prominens munkatársa az Európai Parlament fideszes képviselőjét kérné meg arra, ha találkozik Merkellel, Macronnal, Junckerrel vagy Timmermansszal, köpje le.

Folytatás:

https://magyaridok.hu/kulfold/orban-viktor-arcon-kopesere-buzdit-az-ev-ujsagiroja-3012520/

 

Megosztás: