Az idei Bilderberg konferencia június 7-től 10-ig Torinóban

Kedves olvasók, a fenti cím a tény.

Az alábbi a vicc.

A rendkívül demokratikus, mérhetetlenül transzparens Bilderberg-konferencia résztvevőinek a sorra kerülő megbeszélésük egyik témája a 10 millió áldozattal járó belga kongói népirtásra való emlékezési tilalom feloldása lesz. Azzal az ígérettel, hogy az azt javasolók és megtartók karrierjét nem törik ketté.

Henry Kissinger, a végtelenül demokratikus és transzparens  Bilderberg-konferencia rendszeres meghívott tagja a következőket fogja javasolni:

„Véget kell vetni annak, hogy etnikai preferenciákat, azaz diszkriminációt alkalmazva emlékezzünk különféle népirtásokra. A liberális világ nem engedheti meg magának, hogy elhallgassunk egy olyan genocídiumot, amelynek az áldozatai feketék voltak, mert akkor bennünket joggal rasszistáknak bélyegeznek meg. Ezért javasolom, hogy a II. Lipót belga uralkodó idején elkövetett borzalmas belga kongói emberirtásra ezentúl minden évben április 16-án emlékezzünk”.

Felszólítását hatalmas taps kísérte. A jelenlévő DK-s Vadai Ágnes javasolta, hogy a Sztálin által elkövetett ukrajnai holodomor 7 millió áldozatáról pedig minden év április 17-én emlékezzünk meg.

Bejelentésükre a bilderbergek hatalmas tapsban törtek ki.

 

 

Megosztás: