Levél Boris Kálnokynak, a Die Welt és a Die Presse bp-i tudósítójának

Tárgy: Kísérlet megvesztegetésére Gyurcsány ügyében

Kedves Kolléga Úr!

Tudom, hogy Önnek nem jelentős összeg 200 euró, de ezt a pénzt felajánlom Önnek, ha egyetlen jelzőt Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció nevű párt elnökének neve elé tesz. Ami így máris nem rossz pénz, hiszen ennyit még Ön sem kapott egyetlen szó leírásáért.

A szó a „populista”, amelyet Ön és nyugat-európai újságíró kollégái több tízezerszer használtak, mintegy kötelező jelleggel, a jelenlegi magyar miniszterelnök, Orbán Viktor neve előtt.  Szintén újságírói véleményem szerint messze kevésbé jogosultan, mintha a mai magyarországi porondon aktív bármely ellenzéki politikai pártvezető neve elé tennék.

A mellékelt fotót ma készítettem Gyurcsány Ferenc Bicskén elhelyezett egyik plakátjáról.  Amely az orbáni autokráciában a demokrácia szigete, ugyanis a főutcán Szél Bernadettnek nagyjából tízszer annyi hirdetése van, mint az egészen biztos nyertes, Fideszt képviselő Tessely Zoltán országgyűlési képviselőnek.

A Gyurcsány-plakát szövege: „Ingyenessé tesszük az alapvető áram-, víz- és gázhasználatot”.

Amit Ön is pontosan úgy tud, mint oly sokan, akik ezt a „populista”, „kamuszöveget” olvassák, hogy az emberek tudatos „kábítása” azért, hogy erre az antidemokratikus gazemberre szavazzanak.

A megvesztegetési pénzt azért ajánlottam fel Önnek, mert közismerten naiv firkászként eddig azt hittem, hogy Önök szabadon és tárgyilagosan írhatnak a tényekről. Jó néhány könyvet ugyan olvastam ennek ellenkezőjéről, vagyis hogy Önök szolgai módon csak azt írják, amit elvárnak Önöktől, de csak nem képzeli, hogy e fősodorral szembe menni merészkedő német, amerikai és francia zsuranaliszták állításainak felültem?

Egészen a mai napig, amikor Éva S. Balogh, az Ön és sok, a hazai ellenzéket pártoló  újságíró és nem újságíró által követett blogján, a Hungarian Spectrumon tegnap este kitett, a miniszterelnök március 15-i beszédéről szóló elemzésének első mondatát elolvastam, amely – úgy érzem – szegény szerzőnek véletlenül csúszott ki a száján.( http://hungarianspectrum.org/2018/03/17/viktor-orbans-speech-and-the-responsibility-of-journalists/)

A konzervativizmussal és jobboldalisággal még nem vádolt hölgy ezt írta: „Nem szokásom bírálni a külföldi tudósítókat, de ma úgy érzem, hogy kötelességem. Tudatában vagyok, hogy időnyomás alatt, nyelvi korlátok mellett dolgoznak és olyan szerkesztőkkel, akik kitörlik a lényeges információt…”

Uramisten! Kálnoky úr, hát ez szörnyű! Kitörlik a lényeges információt az   Önök tudósításaiból?

Nos, ezért ajánlottam fel a kis pénzt. Tegye zsebre, miután leírta,  hogy „a populista Gyurcsány”. Hátha egyszer felettesei nem veszik észre.

Várom igazmondó szavainak megjelenését és utána küldje el bankszámlája számát.

 

Megosztás: