A német sajtóban az elmúlt hetekben egymást érték azok a hírek, amelyek az iszonyatosan drága német energiaárak további emelkedéséről, ezzel kapcsolatos baljós előrejelzésekről és azokról szóltak, akiknél egyszerűen ki kellett kapcsolni az áramot, mert nem tudták fizetni annak árát.
Arról a Németországról van szó, ahol olyan energiagyártási reformokat vezettek be, hogy (Bernie) Szél Bernadettnek túlcsordulásig futott össze szájában a nyál, öt percre elfelejtve a Paks II elleni neokon megrendelésű, a Krekó Péter-féle Political Capital által is imádott Putyin-pincsi mantrát, miközben az MSZP hetente figyelmeztet arra, hogy a fideszes diktatúra semmibe veszi az energia világpiaci árának általa tapasztalt alakulását.
Logikusan gondolkodva – populista trükk – viszont felmerül a kérdés:
ha egy olyan Németországban, amelynek „demokratikus” rendszerét sem az MSZP, sem a „demokratikus ellenzék” nem meri kétségbe vonni, ahogyan piacgazdasági jellegét sem, így emelkednek az energiaárak, nem kellene nekünk, ahol az egész EU-ban a legolcsóbb, illetve majdnem a legolcsóbb a villamos áram és a földgáz ára, drasztikusan emelni azokat? Azért, hogy példásan demokratikusan és piaci alapon járjunk el?
Mindezt azzal megfejelve, hogy azzal együtt apartheid-rendszerben kellene megosztani a magyarországi energiaárakat: azok, akik bejelentik a szolgáltatóknál, hogy ők a liberális, demokratikus, piacgazdaság alapú rendszer elkötelezett hívei, a jövőben német áron kapnák az energiát, míg a rezsicsökkentéssel roppant elégedett jobboldali szavazók – az emberek hatalmas része – pedig továbbra is a mostani áron jutna hozzá. Olykor undorral emlékezve vissza az MSZP-rezsim idején folyamatosan és természetesen szigorúan piaci alapon, ultrademokratikusan felfelé lökött energiaárakra.
Folytatás: