/Sylvi Listhaug norvég bevándorlásügyi miniszter asszony utasította a norvég statisztikai hivatalt, hogy ugyanúgy készítsen el bűnözési statisztikát származási országra vetítve, mint dán testvérintézménye.
Mielőtt a cikkre térnénk, pár szó Sylvi Listhaugról. 2013 és 2015 között földművelésügyi miniszter is jelenlegi tisztsége betöltése előtt. Zéró toleranciát követel a bűncselekményekkel szemben, több rendőrt akar.
Listhaug elhagyta a norvég államegyházat, mert azt „totálisan szocialistának” nevezte. Nem ok nélkül: a korábbi vörös-zöld oslói kormány számos ilyen fajta egyházi vezetőt szuszakolt be oda. Hazai balliberális böfedékeinknek: „páratlan” idolotok országában az állam és az egyház egy, csak nem meritek ezt kimondani.
Sylvi Listhaug a Haladás Pártjának a tagja.
Ha e pártot jelzőkkel kell illetni, némi köhécselés hallható. Van, aki a „populista” jelzőt akarja ráaggatni. És akkor most jöjjön a cikk./
A migránsok között a bűnelkövetők aránya 49 százalékkal magasabb, mint a lakosság többi részében.
Ugyanakkor migráns szülőktől származó gyermekek esetében ez az arány 151 százalékkal nagyobb. A „gyermekeket” 15 évnél idősebbektől vették figyelembe a statisztikai készítői.
Az afrikai országokból jöttek nagyobb arányban bűnöznek, mint az ázsiai országból jöttek. A nyugat-európai és észak-amerikai országokból és egyes ázsiai országokból Norvégiába mentek aránya alacsonyabb.
/Megjegyzés: innen látszik, hogy az adatok nem igazán tükrözik a valódi helyzetet és ez vonatkozik az előbbi, Dániát bemutató adatokra. Ugyanis a „nyugat-európai” és „észak-amerikai” országokból jöttek nehezen vehetők egy kalap alá mondjuk a szomáliaiakkal./