Milyen szerepe van a Soros alapítványnak az európai intézményekben?

LE VIF

Ezzel a címmel ír a francia nyelvű portál arról, hogy mit csinál és milyen hátsó szándékai vannak valójában a nemzetközi spekulánsnak.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Az elemzésre az alkalmat az adta, hogy nemrégiben  elképesztően hatalmas, 18 milliárd dollárt összeget kapott Soros Nyílt Társadalom Alapítványa.

Az írás bevezetőjében említi, hogy a Nyílt Társadalom kifejezést Soros londoni tanárától, Karl Poppertől, a nagy filozófustól kölcsönözte. De a spekuláns letért popperi útról. Ugyanis Popper a nyílt társadalmat úgy határozta meg, mint amelyben az egyének saját döntéseiknek megfelelően tevékenykedhetnek, míg a zárt társadalom olyan, amelyben az egyén a közösség szeszélyének van kitéve. Popper szemében a demokrácia tűnt az egyetlen olyan rendszernek, amely lehetővé teszi, hogy leváltsák a vezetőket vérontás nélkül, és ezért állt ki mellette.

Csakhogy Soros ezt a megkülönböztetést sohasem alkalmazza. A nyitott társadalmat úgy határozza meg, mint azt, amelynek irányítói maguk döntenek a választók érdekeiről és a zárt társadalmat úgy, mint ahol a vezetők a saját érdekeik szerint járnak el.
Márpedig ez radikálisan eltér a popperi felfogástól.

Ugyanis Poppert az egyéni és demokratikus szabadság foglalkoztatta, szemben mindenfajta totalitarizmussal, míg Soros „zártnak” mindazon társadalmat kategorizálja, amelyek nem ízlése szerintiek.

Folytatás:

http://www.demokrata.hu/hir/kulfold/milyen-szerepe-van-soros-alapitvanynak-az-europai-intezmenyekben

(Tegnap megjelent cikk)

Megosztás: