Első ízben: kínai állami vállalat segíti egy moszkvai metróvonal építését

THE GLOBAL TIMES

Kína állami tulajdonban lévő vállalata, a China Railway Construction Corporation részt vesz egy moszkvai metróvonal megépítésében. Ez lesz az első eset, hogy Oroszország partneri vállalkozást kötött egy külföldi vállalattal metróvonal építésére.

A földalatti alapja már a készenléti állapothoz közel van. A kínai vállalat nemrégiben öt olyan alagútfúró berendezést hozott Moszkvába, amelyek rendkívül hideg körülmények között is képesek működni.

3,8 kilométeres szakaszról van szó. Három állomást foglal majd magába. Két és fél év alatt készül el, és 2020-ban nyitják meg a forgalom előtt.

A szerződés értéke 0,34 milliárd dollárnak megfelelő 2,29 milliárd jüan.

Marat Husznullin moszkvai alpolgármester elmondta, az új vonal a Proszpekt Vernadszkogo állomástól az Aminyeszvszkoje Shossze állomásig halad.

Mintegy 500 kínai munkás és mérnök dolgozik majd az építésen.

Szerdán Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök Pekingben szerződést írt alá, amely egy nagysebességű, Moszkva-Kazany vasútvonal építésére vonatkozik.

A 770 km hosszú pályán a vonat maximálisan 400 km/óra sebességet fog elérni és az 22,4 milliárd dollárba  (1,3 billió rubelbe) fog kerülni.

Megosztás: