/Ha a WSJ-nak valami „veszélyes”, akkor – gondolom – az örömhír nekünk, és így ismertetésre érdemes./
A cikk így kezdődik:
Ahogyan Trump elnök Észak-Koreára vonatkozó retorikája egyre bombasztikusabbá válik, a világ csodálkozik, vajon Kína előáll és segíteni fog-e a válság megoldásában. A múlt hónapban, amikor az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb szankciókat mérlegelt Kim Dzsungun rezsimjével szemben, Kína feltűnően nem emelt kifogást. Néhány nappal később egy Trumppal folytatott telefonbeszélgetésen Hszi Csin-ping kínai elnök azt ígérte, „maximális nyomást” fog gyakorolni Phenjanra. Úgy tűnhet, mintha Peking végül készen állna Washingtonnal együttműködne – de a látszat csalhat.
A valóságban Hszi egy jó rendőr/rossz rendőr rutint dolgozott ki Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és a két ország azért dolgozott együtt, hogy megtorpedózza az USA-nak Észak-Koreára vonatkozó legfontosabb javaslatait. Miközben Kína konstruktív partnerként dolgozik, az orosz diplomaták az ENSZ-nél fel tudták vizezni a Biztonsági Tanács 2375-ös határozatát, amely korlátozná az olajszállításokat Észak-Koreába és teljes mértékben megtiltaná az észak-koreai munka külföldi használatát.
A cikk azután azt írja, a Moszkva-Peking együttműködés most már jóval túlterjeszkedik a koreai félszigeten és évekre fontos része marad a nemzetközi környezetnek.
Ismét később azt írja, hogy a két hatalom közötti épülőfélben lévő partneri viszony természetes válasz az ellenséges amerikai-orosz viszonyra.
Majd azt állítja, hogy mivel Kína egyre fontosabb Oroszországnak pénzügyi, gazdasági és egyéb téren, Moszkva örömmel válik keményebbé Phenjannal szembe akkor, amikor Kínának tartania kell attól, hogy az USA-val folytatott saját kereskedelme látja kárát, ha nem mutat elég keménységet É-Koreával szemben.