Mosszad-főnök: „Irán az első számú célpontunk”

THE JERUSALEM POST

Josszi Kohen Mosszad-főnök kijelentette, Irán a fő célpontja a Mosszad akcióinak, amelyek száma évente több száz, sőt több ezer.

Majd azt mondta /hazudta/, hogy „Irán továbbra is jelentős nukleáris képességet akar elérni, amivel azután nukleáris katonai képességre tesz szert”.

Azt is mondta, hogy Irán egyre közelebb folytatja hadműveleteit Izrael határaihoz mind Szíriában, mind Libanonban. Továbbra is támogatja a Hezbollahot és az utóbbi időben a Hamaszt, valamint fejlett precíziós fegyvereket juttat a térségben lévő terrorszervezeteknek.

Megosztás: