Szüksége van Angliának csak nőknek fenntartott vagonokra az erőszak elkerülésére?

RUSSIA TODAY

Chris Williamson,  munkáspárti parlamenti képviselő azt javasolta, hogy a vonatszerelvényeken legyenek csak nőknek fenntartott vagonok, amivel el lehet kerülni azt, hogy az ott  utazó nőket megerőszakolják.

Az ötletet többen támadták.

A brit közlekedésrendészet adatai szerint 2016-17-ben 1448 szexuális bűncselekményt követtek el tömegközlekedési eszközökön, míg 2012-13-ban 650-et.

A javaslat szerint még több őrt is kellene felvenni.

Ezt az ötletet a Munkáspárt mostani vezetője, Jeremy Corbyn a múltban egyszer már felvetette és akkor kapott hideget-meleget.

Jess Phillips, szintén munkáspárti képviselő azt mondta, neki nem tetszik az ötlet, mert emlékezteti őt egyes konzervatív arab államok szokására. Így Szaúd-Arábiára, amit igazán nem érdemes követni, ha valaki a nőket akarja védelmezni, mondta.

 

Megosztás: