Olaszországban migránsügyben átbillent a közhangulat

JUNGE FREIHEIT

Olaszországban bárokban és kávéházakban ilyen mondatokat hall a német lap tudósítója: „Veszíteni fog az a párt, amelyik a menekültekért áll ki”.

Bevándorlás ellenes matricák, falfirkák és plakátok jelennek meg egyre nagyobb számban az utcákon.

Olyan pedig még sohasem volt, hogy a közszolgálati Rai Uno híradójában (ami megfelel, írja a cikk, az ARD híradójának) a Defend Europe migránsellenes hajó akcióit mutatják be, sőt rövid interjúkat is készítenek a résztvevőkkel.

Májusban Milánóban még tüntettek a bevándorlásbarát politika mellett.  De egy friss közvéleménykutatás szerint az olaszoknak már a 61 százaléka a tengeri blokád mellett tette le a garast és 67 százalék ellenez újabb migránsbefogadást.

Megosztás: