Dragnea: „Minden Sorostól származik”

ROMANIA INSIDER

Liviu Dragnea, a kormányon lévő román Szociáldemokrata Párt elnöke elutasította azokat az állításokat, melyek szerint korrupcióba keveredett volna.

Közölte, semmiféle üzletet nem kötött Brazíliában és soha nem utalt át pénzt oda, ellentétben azzal, mint ami a Rise Project nyilvánosságra hozott jelentésében szerepel. Hozzátette, vagyonnyilatkozatában minden elolvasható és semmiféle rejtegetnivalója nincs.

Elutasította a jelentés állításait, amelyek Dragneát és Tel Drum nevű építőipari cégét is korrupcióval vádolják.

„Ezek csak hazugságokkal teli papírok. Nem jelentés. Senki nem írta alá, senki nem bélyegezte le”, mondta a román köztévében. A szóban forgó iratokban említett állítások legtöbbjét már kivizsgálták és a hatóságok úgy döntöttek, hogy nem emelnek vádat.

Majd azt mondta: „Minden George Sorostól, ettől az ártalmas figurától származik, akinek azt mondom: nem adom meg magam!”

Folytatás:

http://demokrata.hu/hir/kulfold/dragnea-minden-sorostol-szarmazik

 

Megosztás: