Adófizetői pénzből tették ki Phoenixben a náci Trump óriásposztert

JUDICIAL WATCH

Az amerikai Judicial Watch (Igazságügyi Figyelő) /egyáltalában nem Soros által finanszírozott/ civil szervezet kiderítette, hogy azt az óriásplakátot, amelyen Donald Trump elnök látható náciként, azt felállítása helyének városa, Phoenix (Arizona) finanszírozta közpénzből.

A belvárosban látható hatalmas poszter márciusi kihelyezésekor botrányt kavart, mert az egy fenyegető arcú elnököt mutatott, nevető bohóc álarcában megjelenített atomrobbantásos felhőkkel a háttérben és a két oldalon dollár jelekké módosított horogkeresztekkel. Trump zakója mellényén pedig az orosz zászlós kitűző látható.

Karen Fiorito, a plakáttervező azóta több halálos fenyegetést kapott. Egy kaliforniai médium ezt tartotta a témában a legfontosabbnak.

A Judicial Watch által megszerzett dokumentumok azt is mutatják, hogy a közpénzt kapott Artlink a „művészeti” felelős és annak kuratóriumában olyanok ülnek, mnt Rick Naimark, Phoenix önkormányzatának egyik, busás nyugdíjjal távozott vezetője.

Megosztás: