Farage: Verhofstadt „tomboló eszelős”

RUSSIA TODAY

A brit Nigel Farage (az Európai Parlament UKIP-ot képviselő tagja) Guy Verhofstadtot, az EP liberális frakciója vezérét „tomboló eszelősnek” nevezte, amiért azt mondta, a Brexit nyomán a britek vakációzni se mehetnek Európába.

Verhofstadt ezt „álhírnek” nevezte twitter-üzenetében.

Csakhogy a The Observerben Verhofstadt ezt írta: „2019 nyara eljöttével, hacsak a kormány nem kér átmeneti megállapodásokat és ezekbe nem egyezik bele az összes EU-s tagállam, a brit polgároknak nem lesz több joguk vakációzni, utazni és tanulni az EU országokban, mint moszkvai turistáknak, vagy mumbai (Bombay-i) diákoknak.”

Januárban Verhofstadt egy rádióadásban azt mondta, Farage fizetése „az Európai Unió legnagyobb pénzpazarlása”.

Farage pedig azt mondta, amikor Verhofstadtot nevezték ki az EU fő Brexit-tárgyalójává: „Nem tudok elképzelni egy embert, aki nagyobb inzultus lenne a briteknek, helyünknek a világon, vagy akár nemzetállami demokrácia felfogásának. Nem tudhattak volna egy negatívabb embert találni arra a célra, amit teszünk. Az európai föderalizmus templomának ő a főpapja. Aki előtt olyanok, mint én, értéktelenek”.

 

Megosztás: