A nyugati sajtó böngészése közben ma mintegy 14-16 cikket olvastam, amiben „breaking news” volt Anne Frank, akinek a nevét nálunk Anna Frankra hamisítják, hogy otthonosabban hangozhasson. A cikkekben benne volt két történet is a róla elnevezett alapítványról.
Arra gondoltam, hogy a munkamegosztás elve alapján inkább egy palesztin keresztény újságírónő valódi életével ismertetem meg azokat, akiket az ilyen történetektől elzárnak.
Az Electronic Intifada portálján február 17-i keltezéssel Neszma kivételesen önmagáról írt egy cikket.
Így kezdődik:
„A doktornő megvizsgálva a teszt eredményét, felemelte fejét és mosolygott: ’várandós’, mondta. Gratulálok.
Csak annyit tudtam felelni: ’Miért?’
Öröm, izgalom és félelem állt össze bennem. Férjemnek és nekem hamarosan kisbabánk lesz, életünket szeretettel és zajjal töltve meg.
De kérdések vihara száguldott a fejemben. Rögtön félni kezdtem, hogy Izrael ismét bombázni fog bennünket.
Hogy futnék el, ha erre sor kerül? Hogyan éljük túl?
Rémült voltam és ideges. Hatalmába kerített mindannak a háborúnak az emléke, amelyet átéltem…”
Neszma ezután több háború történetét meséli el és azt, hogy szemtanúként látta, amikor anyák szeme láttára tépte szét srapnel gyermeküket, vagy robbantak fel.
A 2014-es háborúban pedig egy anyáról ír, aki gyermekeit elosztotta a szobákban, mert ha az izraeliek bombát dobnak a házra, talán az egyik szobában életben maradnak az odatett gyerekek…