Kína emberjogi jelentése az Egyesült Államokról (kölcsönkenyér – remek)

XINHUA

A kínai kabinet, azaz az Államtanács Információs Hivatala az amerikai külügyminisztérium március 3-án kiadott emberjogi országjelentésére válaszul kiadta saját jelentését az USA 2016-os emberjogi teljesítményéről.

A pekingi jelentés aláhúzza, hogy az Egyesült Államok ismét „az emberi jogok bírája” szerepében tetszeleg.

Az emberi jogok bunkóját lóbálva mutat számos országra, ahol szerinte megsértették az emberi jogokat, miközben „saját borzalmas emberjogi problémáira ügyet sem vet”.

Holott, áll a jelentésben, mint azt a Hszinhua hírügynökség részletesen idézi, a Szabadság-szobor mögött lövöldöznek, rosszabbodik a faji diszkrimináció és a választást a pénzpolitika által uralt komédiává silányítják.

Az Egyesült Államokban van a világ második legmagasabb börtönlakossága arányát tekintve: százezer emberre 693 rab jut, ami nagyjából 2,2 millió börtönben lévő embert jelent.

Tavaly az Egyesült Államokban 15039 fegyverrel elkövetett gyilkosság történt.

Minden hetedik amerikai, azaz 45 millióan szegénységben éltek.

Az Egyesült Államok 2014. augusztus 8 és 2016. december 19 között 7258 légitámadást hajtott végre Irakban és 5828-at Szíriában. Ezeknél a civil áldozatok száma mintegy ötezer volt.

A feketéket a rendőrök két és félszer nagyobb valószínűséggel lövik le, mint a fehéreket.

Megosztás: