Pán-európai petíció a Soros-szervezetek kitiltásáért

CITIZENGO

A CitizenGO olyan aktív polgárok közössége, akik az életet, a családot és az alapjogokat védelmezik világszerte.

Ma tagjainak küldött kör e-mailben jelezte, petíciót intéz minden európai kormány külügyminiszteréhez, hogy figyelembe véve Magyarország úttörő hozzáállását a Soros-féle civil szervezetekhez, „söpörjék ki” „a Soros Alapítvány bábjait országukból”.

A petíció bevezetőjében leírja, hogy ki is George Soros és miként akar világszerte kormányokat destabilizálni, beleértve a magyar kormányt.

Magyarországnak elege lett az ilyenfajta „filantropizmusból”, szögezi le a CitizenGO.

Ezért kéri az európai országok külügyminisztereit, Magyarország lépéseit kövesse elsősorban a Soros Nyílt Társdalom Alapítványa által finanszírozott civil társaságokat illetően, amelyek világszerte több mint hetven országban vannak jelen és „jóindulatú külső megjelenésük ellenére szuverén nemzetek demokratikus intézményei létezését fenyegethetik”.

A CitizenGO kéri a külügyminisztereket, a magyar példát követve vizsgálják meg és szükség esetén zárják ki országukból a Soros-pénzen működő szervezeteket, amelyek küldetése és gyakorlata magában foglalja az alábbiak bármelyikét:

Folytatás:

http://demokrata.hu/hir/kulfold/peticio-soros-szervezetek-kitiltasaert

 

 

Megosztás: