Az USA nagyoffenzívát indított Szíriában (a világsajtóban nagy a csönd ismét)

/EchoTV nemzetközi sajtószemléje/

Az Egyesült Államok Szíria keleti részében az úgynevezett „Szíriai Demokratikus Erőkkel” és a kurd milicistákkal együtt nagyoffenzívát indított. Az amerikai külügyminisztérium megerősítette, hogy a harcokat nem csak az Iszlám Állam ellen folytatják, hanem a szíriai kormány ellen is. Szíria olajban leggazdagabb területéről van szó, írja a Deutsche Wirtschafts Nachrichten nevű független német gazdasági-politikai hírportál.

xx

Hamid Beidinedzsad, Irán londoni nagykövete kijelentette: amennyiben az Egyesült Államok kilép a Teheránnal kötött nemzetközi nukleáris megállapodásból, az értelmét veszti, és Irán is felmondja, majd ismét elkezdheti az uránium dúsítását. Sőt fontolóra veheti, hogy megszünteti együttműködését a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökséggel, idézi szavait az iráni PRESSTV angol nyelvű szolgálata.

xx

Szintén a Deutsche Wirtschafts Nachrichten jelent arról, hogy Netanjahu izraeli miniszterelnök azért igyekezik az iráni veszélyt félrevezetően felnagyítani, hogy ezzel bagatellizálja az ellene felhozott korrupciós vádakat.

xx

Az amerikai légierő azzal dicsekszik, hogy sikeresen modernizálja és teszteli atomfegyvereit, amivel csökkenti a nukleáris fegyverek bevetésének küszöbét és Washingtont az összeütközés útjára tereli Oroszországgal. Az Egyesült Államok több mint ezer milliárd dollárt szándékozik költeni nukleáris fegyverzete modernizálására,  idézi a Pentagont a Russia Today angol nyelvű szolgálata.

xx

Tegnap Észtország történetében a legnagyobb hadgyakorlat kezdődött el 15 ezer katona részvételével. A NATO a hadgyakorlatot azzal indokolta, hogy ezzel akarják „elrettenteni” Oroszországot. A hadgyakorlaton 19 NATO ország és más partner állam vesz részt, jelenti a Russia Today orosz tévéhálózat  német nyelvű szolgálata.

xx

Christian Kern, volt osztrák kancellár, az osztrák Szocialista Párt elnöke miután 219 napon át bojkottálta az Österreich24-es televízió adót, most szerdán interjút adott neki, és abban kifejtette, azért él, hogy még egyszer kancellár lehessen. Majd elmondta, roppantul aggasztja, amiért szerinte Sebastian Kurz kancellár jogi puccsal került hatalomra és hogy nem egyesíti a kettészakadt országot, amire jellemző, hogy Johann Gudenus, a koalícióban lévő Osztrák Szabadság Párt parlamenti frakcióvezetője „a zsidó Sorost a menekülthullám mozgatójának” nevezi.

(Echo TV nemzetközi sajtószemléje, először 11:55-kor)

 

Megosztás: