A német rendőrség antifák robbanóanyagkészletét találták meg – a balkormány napokig hallgatott

DIE WELT

A thüringiai Rudolstadtban a rendőrök több mint 100 kilogramm vegyszert és bombagyárat találtak.

Ennek ellenére a tartományi bűnügyi szervek csak nagyon későn kezdték meg a vizsgálatot. Nyilvánvalóan politikai nyomásra, hangsúlyozza a Die Welt.

Ha Németországban egy házkutatásnál veszélyes anyagokat és bevetésre kész robbanóanyagot találnak, és egy gyanúsított politikailag  aktív, az államvédelmi szervek és a tartományi bűnügyi hatóság azonnal bekapcsolódik.

Sőt, ilyenkor a szövetségi ügyészség is vizsgálatot indít.

Csakhogy a vörös-vörös-zöld koalíció által vezetett Thüringiában ez nyilvánvalóan nem magától értetődő.

Négy lakást kutattak át az „antifa” aktivitási területén. A két vádlott egyikét két évvel ezelőtt Thüringia  „demokrácia díjával” tüntették ki a neonácik elleni aktivizmusok miatt.

Mike Mohring, a CDU thüringiai elnöke kijelentette: a tartomány kormányának napokig tartó, szinte „fülsiketítő” csöndje „furcsa”.

 

 

Megosztás: