15 évvel és három nappal ezelőtt, 2011. október 20-án Kadhafi líbiai elnököt Szurt városában ölték meg Nyugat-barát terroristák. Ekkor Hillary Clinton volt az Egyesült Államok külügyminisztere. . Az amerikai CBS-nek nyilatkozva mondta: „Jöttünk, láttunk és meghalt, hahahaha!”. https://www.google.hu/search?q=we+came+we+saw+he+died&ie=utf-8&oe=utf-8&client=firefox-b&gfe_rd=cr&ei=GHYMWMqhH-Sv8wf7_IDYCw A Russia…
2006: A másik magyar forradalom – új francia dokumentumfilm
Most lett kész Nicolas de Lamberterie francia újságíró és dokumentumfilmes „2006: A másik magyar forradalom” címmel nálunk forgatott dokumentumfilmje. Annak ellenére, hogy francia dokumentumfilm, kivételesen nem a hazai balliberálisok szólalnak meg benne. Megtiszteltetés, hogy személyesen kérte, osszam meg a film…
Budapesti baráti levél Magyarországról a fősodratú spanyol Carlosnak
A Kádár-rendszer idején Olaszországba disszidált, de a kommunista rendszer összeomlása után hazatért barátom tegnap spanyol barátjának írt levelet. Több nyelven beszél kitűnően és közgazdaságból doktorátusa is van. Levelét elküldte nekem. Engedélyével most azt elérhetővé teszem a nyilvánosság számára. Van, aki…
Lukács-uszodai dialógus: „Allah áldását kérem a menekültekre”
Nem liberális barátom nem liberális édesanyja rendszeresen jár az óbudai Lukács-uszodába. Amelyről 1992-ben azt írta egy olasz lap, hogy Lukács György filozófusról nevezték el. A napokban a medence melletti folyosón beszélgető két törzsvendégtől ezt a párbeszédet hallotta: „Allah áldását kérem…
Tüntetés a londoni Regent streeten ma délután 15:30-kor
„A terrorizmusnak nincs vallása” mottó alatt ma délután demonstráltak „britek” a Regents streeten, London szívében. (A felvételt készítő egyetemista rohantában küldte a fotót.)
Kelet-londoni életkép hirdetéssel: „Ne ölje meg a feleségét! – Bízza ránk!”
A kelet-londoni Stratford körzetében lévő Redcyffe Road környéke migránsbarát környék. Az itt kitett, sajnos nem a legjobb felbontású fotó egy ottani sarokházról készült, amelynek saját területén (a kerítés tetején) óra látható. (Ha a fotóra rámegyünk és azt felnagyítjuk, a feliratok…
A németek valódi véleménye a „menekültekről”
Hazai balliberális politikusoktól és médiájuktól naponta megkapjuk, hogy a menekültek kérdésében is milyen felvilágosultak a németek és hogy mi milyen messzire járunk tőlük. Attól függetlenül, hogy 26 éve egyetlen egy alkalommal e politikusok és médiájuk nem hasonlított össze egyetlen népet…
A háború miatt szenvedő szíriai nép elleni szankciók megszüntetését kéri három szíriai pátriárka – segítsünk nekik!
Három szíriai pátriárka kéri a nemzetközi közösséget, hogy fejezzék be a Szíria elleni nemzetközi szankciókat. A szíriai válság 2011-es kezdete óta a gazdasági és pénzügyi szankciók növelték a szíriai polgárokra nehezedő terheket. Hatalmas teherről van szó, amely súlyosan elmélyítette a…
Az elkövetkező 40 évben sem bővítik a ferihegyi „gyorsforgalmi” utat
Magyarország szégyene a nemzetközi repülőtérről a városba vezető, kétszer egysávos ferihegyi „gyorsforgalmi út”. Amelybe kamionok „szorulnak”, vagy egyéb balesetek teszik időnként járhatatlanná. A nemzetközi reptér évente 11 millió utast kezel. Aki ezen az úton közelíti meg a várost, nagyon rossz…
Ők október 2-án szintén „igennel” szavaznak a kvóta népszavazáson
Meglehetősen fáradt trükk az, amikor a „Csak erős idegzetűeknek!” műfigyelmeztetéssel csalogatnak embereket, hogy amit látni fognak, azt nagyon érdemes megnézniük, mert olyan „izgi”. Nos, amit itt látni lehet, arra viszont igen nagy felelőtlenség nem felhívni a figyelmet. Vannak, akik úgy…
Testvéri kapcsolat a világbéke ellen
Az Eurobarometer, az Európai Unió közvélemény kutató intézete 2003-ban megszondázta az unió polgárainak véleményét. Azt kérdezte, mely országok fenyegetik a leginkább a világbékét. A legtöbben az első helyre Izraelt, a másodikra az Egyesült Államokat tették. Észak-Koreát is megelőzve. A felmérés…
Meghátrált az MSZP: nem „Szabad Európa”, hanem csak „Európa” rendezvényük lesz
Gőgös Zoltán MSZP elnökhelyettes ma a Klubrádió Bolgár-féle műsorában arra invitálta híveit, hogy látogassanak el az MSZP október 2-i „Európa Nap” rendezvényére. Csak nem meghátrált Gőgös, hogy már nem „Szabad Európa” névvel tartja a rendezvényt? A Magyar Hírlapban a Szabad…
Megtisztelő: az itteni tegnapi lapszemle vezető anyagát franciára és angolra fordították
a Visegrádi négyekről franciául és angolul tudósító új honlapon: Par István Lovas. « L’Autriche a menacé Merkel: les réfugiés seront envoyés en Allemagne » a titré le portail d’informations allemand Deutsch Wirtschafts Nachrichten, citant le ministre des Affaires étrangères de l’Autriche Sebastian Kurz,…
Népszava ma, 6-ik oldal, harmadik hasáb, hajtás fölött: „baromarcú Bayer Zsolt”
Miután a liberális dogma szerint minden ember egyenlő és így kettős mérce nincs, e találós kérdéssel szolgálok: ki a baromarcúbb a három személy közül: Németh Péter, Népszava főszerkesztője, volt párttitkár; Iványi Gábor, volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő, vagy Göncz Árpád volt…
Tiltakoznak a SZER egykori munkatársai
Az MSZP ne sajátítsa ki a Szabad Európa nevet a Szabad Európa Rádióra hivatkozva Az MSZP ne sajátítsa ki a Szabad Európa nevet a Szabad Európa Rádióra (SZER) hivatkozva – fogalmaztak a lapunkhoz eljuttatott közleményükben a SZER magyar osztályának egykori…