A szocialisták kalapáccsal mentek neki a Pietának
Fotó: K.M.
Madridtól az A6-os autópályán északnyugatra hajtva nem egészen hatvan kilométerre fekszik az Elesettek völgyének bazilikája, az a látványosság, amelyről – egyértelműen politikai okokból – méltánytalanul kevés szó esik az útikönyvekben. Annak ellenére, hogy a spanyol idegenforgalmi statisztikai hivatal adatai szerint a nemzeti örökség hatósága gondozásában álló harmadik leglátogatottabb emlékműve – az első a tőle 18 km-re fekvő El Escorial, a történelmi spanyol királyi palota.
A hivatalosan a Monumento Nacional de Santa Cruz de Valle de los Caídos (Nemzeti Szent Kereszt emlékmű a hősi halottak völgyében) bazilika a tengerszint fölött 1300 méter magasságban épült a nyílt völgyben. A sziklába vájt, gigantikus bazilika tetején emelték a világ legmagasabb, 150 méter magas, fehér keresztjét. A Szent Péter bazilikánál is nagyobb méretű földalatti kriptát 1960-ban XXIII. János Pál pápa nyilvánította bazilikává.
A kegyhely építésének ötlete az 1975-ben elhunyt Francisco Franco spanyol kormányzóé volt. A munkálatokat utasítására 1940-ben kezdték meg. 18 évet tartott építése. Az emlékművel a tábornok az 1936 és 1939 között folyt polgárháború egymillió halottjára akart emlékezni, a megbékélés jegyében.
Őt is oda temették: az oltártól néhány lépésre lévő sírját pusztán a padló kövén elhelyezett felirat jelzi. Rajta kívül a bazilikán belül csak egyetlen egy embert temettek el: vele átellenben nyugszik José Antonio Primo de Rivera, a spanyol falangista mozgalom és politikai szervezet alapítója és fő ideológusa. A kezdetek után, amikor már a falangizmus államideológiává vált, az Franco tábornok spanyol katolikus tekintélyuralmi világnézetét követte, szembe menve a német nemzeti szocialisták egyházellenes vonalával. Riverát a köztársaságpártiak – akik soraiban harcolt a későbbi kommunista rákosista diktátor, Gerő Ernő, „Barcelona hóhéra” – végezték ki a polgárháború vége felé. Amely háborúban a falangisták szenvedték el a legnagyobb veszteségeket, és ölték meg őket a legválogatottabb kínzásokkal, mint tették ezt a köztársaságpártiak a Franco tábornokot támogató apácákkal és papokkal is. A bazilika falain túl a polgárháborúban elesett ötvenezer ember teteme nyugszik.
Fotó: K.M.
Franco tábornok 1936-tól vezette Spanyolországot haláláig. Ha nem győz, hanem a Sztálin támogatását is élvező köztársasági oldal, talán más lett volna Nyugat-Európa történelme: nem kizárt, hogy a II. világháború után Franciaországot és Olaszországot kommunista kormányok vezették volna. Nem csoda tehát, hogy a ma a liberális és baloldal által előszeretettel fasisztának nevezett Franco tábornok az Egyesült Államok és a Nyugat szilárd támasza volt élete utolsó pillanatáig.
Aki meg akarja érteni Spanyolországban azt a ma is dúló csatát Franco személyisége körül a bal- és liberális, illetőleg a jobboldal között, talán legjobb, ha elképzeli, mi lenne Magyarországon, ha a Franco tábornoknál fényévekkel szelídebb Horthy Miklós kormányzó vezette volna hazánkat a II. világháború után. (És most nem arra gondolunk, hogy ez esetben a mai nyugdíjasok osztrák társaikhoz hasonlóan a Neckermann-katalógust lapozgatnák, nem pedig a Tesco diszkontárait ismertető szórólapjait.)
A tábornok és emléke elleni ádáz gyűlöletében a mai jobboldali, konzervatív spanyol kormány elődje, a szocialista Zapatero-kormány 2009. végén lezáratta az Elesettek völgyét a látogatók elől. Azzal a hazugsággal, hogy a komplexum nem biztonságos és restaurálják a homlokzatot. A „restaurálási” munkák során kalapáccsal estek neki a homlokzat bejárata fölött óriás Pieta-szobornak. Azzal a kegyeletsértő dühvel, mint ami világszerte felháborodást keltett, amikor a tálibok Afganisztánban robbantották fel Bamianban az óriási Buddha-szobrokat, írták akkor a jobboldali spanyol lapok, mindenfajta nemzetközi visszhang nélkül.
A szoborpusztításnak a bazilikát őrző bencések felháborodott tiltakozása vetett véget. Akiknek több héten át a szabad ég alatt kellett megtartaniuk napi miséjüket, mert a szocialisták azt is megtiltották. Rendőrök igazoltatták a tilalom ellenére oda látogatni akarókat és megmotozták őket azzal az ürüggyel, hátha táskájukban a falange mozgalom zászlóját rejtegetik. Zapatero még 2007-ben azt is elrendelte, hogy az egész országban távolítsák el Franco tábornok valamennyi szobrát, minden francoista jelképet, valamint megtiltotta, hogy az elhunyt kormányzó emlékére bármilyen politikai összejövetelt rendezzenek.
Fotó: K.M.
Zapatero idején a Cortes-ben, a spanyol törvényhozásban Jaume Bosch, egy ultra balliberális honatya azt javasolta, hogy örökre zárják be a bazilikát, mert az valójában egy „náci koncentrációs tábor”, amely „a francoisták zarándokhelye” lett, és emlékeztetett arra, hogy politikai foglyokkal építtették fel. Az Elesettek völgyét átnevezték a „Demokrácia emlékművére”. Mindennek a 2011. december végi választások vetettek véget. Ami után a kegyhely azonnal visszakapta eredeti nevét és azt újra megnyitották.
Most június elején az ideológiai harc nyomai még azért érezhetőek voltak. A korábban felvett őrök arcrebbenés nélkül tagadták, hogy a Pieta szoborhoz korábban bárki is hozzányúlt volna.
Fotó: K.M.
A szocialista-liberális terrorból azonban lassan ébredezik a spanyol társadalom, amit kézzelfoghatóan érzékeltünk.
Madrid belvárosának egyik újságkioszkjánál az elárusító arra a kérdésre, hogy tud-e jobboldali napilapot ajánlani, először kissé csodálkozva nézett ránk, majd a La Gacetát ajánlva kedvesen azzal búcsúzott: „ha holnap is eljön lapot venni, ingyen adok”.
Nem messze tőle egy könyvesboltban a tulajdonostól érdeklődtünk, van-e Franco tábornok mellett szóló könyv. Először körülnézett, majd hangját kissé lehalkítva mondta, hoz egy olyat, amit korábban betiltottak. Majd megjelent José Ultrera Molina, Franco tábornok egykori, falangista minisztere emlékiratainak kötetével.
Madridban sütött a nap; a vendéglők zsúfolásig voltak, az árak a budapestiekhez hasonlatosak, és a jobboldali Rajoy-kormány egyetlen liberális vagy szocialista emlékművet sem takaríttatott el vagy záratott be.
Lovas István
Brüsszel (2013. június 17.)