A muzulmán bosnyákok autonómiát akarnak a szerb Szandzsákban

UNZENSURIERT

Szerbiában is alakulnak a muzulmánok, hogy saját állami struktúrákat hozzanak létre.

Koszovó után az ország dél-nyugati részében, Szandzsákban akar az ottani muzulmán KISEBBSÉG adminisztratív szervezeteket kialakítani és parlamentet létrehozni.

A kezdeményezés mögött Szulejmán Ugljanyin, a Bosnyák Nemzeti Tanács elnöke áll.

November 3-án követelte, hogy a szerb rendőrség, katonaság, a titkosszolgálat és az igazságügyi szervek vonuljanak vissza. A bosnyák-muzulmán aktivisták egyértelműen Brüsszelre számítanak, hogy az saját muzulmán államuk létrehozásában támogatást nyújt.

A környéken nagyon népszerű az Iszlám Állam, írja a cikk. Ugljanyin 2004 és 2008 között Novi Pazar polgármestere volt. Ez a város a militáns iszlamizmus központja Szerbia dél-nyugati részén.

A térségből az elmúlt három évben több száz Iszlám Állam harcos utazott Szíriába. Visszatértük után Szerbiában és Európában az iszlám terror új sejtjeit hozhatják létre.

Megosztás: