A jobboldali kormányok irányítása alatt álló Magyarországot kitartóan, és hazugságok bevetésével támadó Jan-Werner Müller, a Princeton Egyetem politológia tanára a New York Review of Books, az amerikai liberális értelmiség április 5-i dátummal most megjelent, leginkább kedvelt magazinja egyik vezető helyén Homo Orbánicus címmel mutatja be, hogy szerinte mi történik a választások előtt álló Magyarországon.
De előtte néhány sor egy olyan, igen hosszú levélről, amellyel Gyöngyösi Márton – a liberális, Heller Ágnesnek, Farkasházy Tivadarnak és társainak a szívéhez közel került Jobbik párt parlamenti képviselője, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke – az Alfahir.hu portálon bírálta azt az itt megjelent szemlét, amely ismertette a Budapesten szerkesztett francia nyelvű Courrier d’Europe centrale nevű hír- és véleményportálnak adott igen terjedelmes interjúját.
Levele ezt a címet kapta: „Nem csak gyurcsányi, de orbáni önkény is létezik” – Gyöngyösi Márton válaszolt Lovas István vádjaira”.
Ami furcsa cím, hiszen a Gyöngyösi-interjú ismertetése nem vádakról szólt, hanem az interjúból vett idézetekről, amelyek helyességét a levélíró egyetlen szóval nem kifogásolta. Másrészt már a cím is mutatja a téma félrevitelének igyekezetét, ugyanis sem Gyöngyösi interjúja, sem az arról szóló ismertetés meg sem említi Gyurcsány nevét.
Hogy nagyon rövidre zárjuk a „viszontválaszt”, nézzük csupán az ott felsorolt sok-sok panasz közül az egyiket: „…meglehetős rosszindulat kelhetett ahhoz, hogy egy olyan cikkből szemezgess, amely olvasótáborod jelentős része számára nem hozzáférhető és nem ellenőrizhető, lévén előfizetés szükséges hozzá és francia nyelven íródott.”
Most pedig egy pillanatra öltsük magunkra az április 8-i választások után saját börtönbe vetésüket a falra festők, így Szél Bernadett LMP-s vezéralak félelmi pszichózisát.
Vajon mi lenne, ha a Jobbik kerülne hatalomra? Betiltaná a sajtóban a francia, skandináv, portugál, macedón és ki tudja milyen nyelvű cikkek ismertetését, főként akkor, ha azokat csak előfizetéssel lehet elérni? Tiltólistára kerülne a New York Times, a Le Monde, a The Times, a Die Welt, a Die Presse, hogy csak néhányukat említsük?
Akkor most ugorjunk a bevezető mondatban megadott cikkre.
A kéthetente megjelenő New York Review of Books elsősorban könyvbírálatokat, könyvismertetéseket és könyv vagy könyvek kapcsán elmondott véleményeket közöl.
Jan-Werner Müller apropója Paul Lendvai angolul „Orbán: Magyarország erős embere” című könyvének angol kiadása.
És már itt álljunk meg két pillanatra, és mutassuk be, hogy már itt is picit sántít a közmondásos ló. Jelen esetben az aktualitás lova.
Paul Lendvai szóban forgó könyvének eredeti német kiadásban 2016. október elsején jelent meg Bécsben „Orbán Magyarországa” címmel.
Az angol kiadás a világ legnagyobb könyvterjesztője, az Amazon szerint először 2017. október 19-én látott napvilágot „Orbán: Európa új erős embere” címmel a brit C. Hurst kiadónál.
Ugyanez a kötet „Orbán: Magyarország erős embere” címmel szintén tavaly jelent meg, ezúttal az Oxford kiadónál.
Ami mutatja, hogy Jan-Werner Müller miért szedte elő most ezt a könyvet, teljesen véletlenséggel épp a választási kampány idején.
A politológia professzor még 2015 októberében ugyanezen folyóiratban „Magyarország – bocsánat a miniszterelnökünk miatt” címmel írt cikkében leszögezi:
ha az EU nem függeszti fel Magyarország szavazati jogát, és nem vágja el pénzügyi támogatását, hitele örökre oda lesz. Odalett.
2014 augusztusában pedig az Egyesült Államok vezető külpolitikai folyóiratában, a Foreign Affairsben Magyarország Moszkva trójai falova címmel írta meg azt, amit elvártak tőle.
Látnoki tehetségét pedig a német neokon Die Zeit hetilapban lebegtette meg már 2010 decemberének utolsó napján, figyelmeztetve a nyugati világot azzal a főcímmel, hogy „Orbán rosszabb mint Haider”, és ezzel az alcímmel: „Magyarország úton egy autoriter uralomhoz. Az EU-nak szükség esetén az országot kilépésre kell kényszerítenie.” Azt politológia professzorként elfelejtve, hogy erre az EU alapszabályzata nem ad lehetőséget.
A mostani, nem kevesebb mint 17 oldalas „Lendvai-recenzióból” tökéletesen elég néhány mondat idézése annak bemutatására, hogy nem csak újrahasznosítható szemét, de hasznosíthatatlan szemét is van. Mellyé szinte az egész amerikai liberális elit vált.
Müller szemrebbenés nélkül hazudja azt, hogy „Egy működő média nélkül a kormány ballépései, a korrupció és kínos helyzetei nem láthatók sem a képernyőn, sem papíron”. És hazudja vele együtt az amerikai liberális értelmiség vezető folyóirata.
Az ezután következő mondatban pedig azt állítja az üzletember Mészáros Lőrincről, hogy egy évtizeddel ezelőtt „állástalan gázszerelő volt”. Állástalan.
Orbán Viktor ellen pedig egyik fő vádja az, hogy míg korábban kifejezetten kerülte az antiszemitizmust, a Soros elleni plakátokkal most ezt felrúgta.
Ez már valóban a Pravdák korszakának visszatérte, földrajzi eltolódással.
(https://magyaridok.hu/lovas-istvan/new-york-review-of-books-magyarorszagon-tilos-a-korrupciorol-irni-2934688/)