Újabb nyílt levél Karácsony Gergelynek

Mulasztásos gyűlölet-bűncselekmény? Nyílt levelem előtt kéréssel fordulok Budapest azon lakosai felé, akiknek hozzám hasonlóan hiányérzete volt 2021. március 15-én a főváros zászlótlan, dísztelen, „ünneptelen” utcáit járva. Jogkövetkezményeket kívánunk érvényesíteni Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalával szemben, amennyiben elegendő bizonyítékot tudunk összegyűjteni. Arra…

Visszataszító, hogy a MÚOSZ Pápai Gábor keresztényellenes provokációját kitüntetésre méltónak tartja 

Idén áprilisában Jézus kereszthalálával viccelődött a Népszava. A lap Pápai Gábor nevű karikaturistája ugyanis Müller Cecíliát ábrázolta a keresztre feszített Jézus mellett, ahol a tisztifőorvos szájába a következőket adta: „alapbetegsége függőséget okozott”. Pápai szerint tehát Krisztusnak alapbetegsége volt… A nagy botrányt kavart vallásgyalázó karikatúrát fél…

Sztálin bal kezén

Minden gyászbeszédnél, könnyes visszaemlékezésnél erősebben kiált az égre Lovas István hiánya most, amikor kazalszám tudná hozni az elnökválasztás elcsalásának bizonyítékait. Emlékszem, mikor nóvumként említette, hogy már van orosz hírtelevízió láncolat a világban, melyből az érdeklődők megismerhetik a hírek másik arcát.…

Díjátadó ünnepségünket elhalasztjuk

Tekintettel a mai napon kihirdetett rendezvénytilalomra, sajnálattal közöljük, hogy díjátadó ünnepségünket elhalasztjuk, s az eredetileg tervezett novemberi ünnepünket februárban rendezzük meg. Az idei díjazottal, Szentesi Zöldi Lászlóval egyetértésben abban reménykedünk, hogy februárban már egy szép, méltó és vírusmentes ünnepségen tudjuk…

Meghívó a Lovas-estek második összejövetelére

Először is szeretnénk megköszönni mindazok részvételét, akik eljöttek az első könyvelemző összejövetelünkre. Sajnos azóta is elmondhatjuk, hogy a világjárvány a mi programjainkat is alaposan megváltoztatta. Mivel ez idő tájt csak az 500 főnél kevesebb embert befogadó termekben engedélyezett a rendezvények…

A Lovas István Társaság szolidáris dr. Szöőr Annával

A Lovas István Társaság szolidaritását fejezi ki egyik alapító tagja, dr. Szöőr Anna jogász-pszichológus iránt, aki korábban a 2006. őszi rendőrterrort kivizsgáló Civil Jogász Bizottság tagja is volt, a Hímezz magyarra! mozgalom kezdeményezője és aktív patrióta, anti-liberális szereplője a hazai…

Szakács Árpád beszéde a homoszexualitás nézőpontját népszerűsítő mesekönyv megjelenése elleni demonstráción

Október 3-án a homoszexuális nézőpontot népszerűsítő mesekönyv megjelenése ellen tiltakozó tüntetés felszólalói között szerepelt Szakács Árpád, Lovas István-sajtódíjas újságíró. A beszéd teljes terjedelmében megtekinthető az alábbi felvételen:

A Lovas-estek első rendezvényén „Jobbegyenes” Gajdics Ottóval

Szeptember 23-án megtartottuk a Lovas-estek első rendezvényét, amelynek témái Lovas István 1999-ben megjelent „Jobbegyenes” című könyve és aktualitásai voltak. Az est során Gajdics Ottó főszerkesztővel beszélgetett Kondor Katalin újságíró, a Lovas István Társaság elnöke. Az eseményen videófelvétel készült:

Meghívó a Lovas-estek első összejövetelére

A világjárvány a mi programjainkat is alaposan megváltoztatta. Mivel ez idő tájt az 500 főnél kevesebb embert befogadó termekben engedélyezett a rendezvények megtartása, úgy határoztunk, hogy az első Lovas-estünket 2020. szeptember 23-án, szerdán, 18 órakor megrendezzük. A helyszín a Budapest, IX.…

Állásfoglalás a közbeszéd eldurvulásáról

„Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség” – írta szép versében Sajó Sándor. Márai Sándor pedig azt vallotta: „Magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni magatartás!” Önök, ellenzéki képviselő hölgyek és urak – tisztelet a kevés kivételnek – ott, a magyar parlamentben megannyi alkalommal…

Lovas István Trianonról

Ez volt az utolsó Sajtóklub, amelyben Lovas István szerepelt, napra pontosan két évvel ezelőtt. Beszélt arról, ahogyan szerinte az elszakított országrészeinkkel kapcsolatban a helyzetet kezelnünk kell/kellene.  A Lovas István Társaság ezzel a  videóval emlékezik Trianonra, ezeréves keresztény magyar államiságunk…