Véres provokáció a keresztények ellen: Hermann Nitsch Kiscellen, a trinitáriusok volt templomában

Ezt olvastuk múlt hét csütörtökön az MTI hírei között:

Kultúra-kiállítás-Ausztria
Hermann Nitsch festészetét mutatja be a bécsi Albertina

Bécs, 2019. május 16., csütörtök (MTI/dpa) – Hermann Nitsch világhírű osztrák akcióművész festményeiből nyílik nagyszabású kiállítás a bécsi Albertinában.

A pénteken nyíló Nitsch. Räume aus Farbe (NITSCH. Terek színből) című kiállítás a művész száz alkotását mutatja be. “Ez a tevékenységem egy részterülete, általa akár a teljes művészetemet megértheti, aki olvasni tud belőle” – mondta az alkotó a csütörtöki tárlatvezetésen.
A kiállítás több érzékterületnek is élményt nyújt: bár a figyelem a festményekre összpontosul, a művész kompozíciói adják a zenei aláfestést, egy videó pedig a performanszaiba ad betekintést.
A száz művet ciklusokban mutatja be a tárlat elkészülésük sorrendjében, a legrégebbi festmények az 1960-as években születtek.
A 80 éves alkotó a bécsi akcionizmus legismertebb és egyben legvitatottabb képviselője. Főként vallási és mitológiai kérdésekkel foglalkozik. Többek között lemészárolt állatok testrészeit és vérét és is felhasználó művészeti akcióival vált világhírűvé. A kiállítás augusztus 11-ig látható az osztrák fővárosban.

MTI 2019. május 16., csütörtök 16:26

És mit írt erről Lovas István kerek 20 évvel ezelőtt?

„Mélyen benne vagyunk a kereszténységben, de el kell szakadnunk tőle, ez a mi tragédiánk és a kiutunk…. Ez a helyzet annak ellenére, hogy már senki sem hisz igazán a kereszténységben… Érezni a vér és a hús szagát, a belek és a bélsár szagát. A véres hús és a gőzölgő, párolgó zsigerek és belső szervek  kardvirág színű, nedves, friss virágszíneit… Bele lehet nyúlni a nedves vizes, hideg vagy meleg vérbe, a víztől-vértől nedves húsba. Gyúrni lehet a nyálas, puha, teli beleket. Spriccel a vizelet és a bor.”

Hermann Nitsch, Hatnapos játék Prinzendorfban, 1998. Relikviák és relikviainstallációk, akciófestészet, fotók és videók.

Egy kőhajításra a Népszabadság Bécsi úti székháza fölött, a Kiscelli Múzeum volt trinitárius templomában látható július 11-éig  Hermann Nitsch kiállítása.  Leölt bikák és disznók krisztusi pozitúrában, keresztfára feszítve. Meleg, friss vérben fürdőzők, bélben turkálók. Oltárkelyhek, miseruhák. Az egyik különösen szép palást  címe: Disznótakaró. A Napi Magyarország június 19-én, a megnyitó utáni napon megjelent írásából: „Semmi mást nem akar ez az ember, mint jó művészetet csinálni…A hatnapos princendorfi (helyesen: prinzendorfi – A szerk.) játékok során keletkezett egy székszerű objektum, amit láthatunk a kiállításon. Rajta bebarnult, véres emberfenék – lenyomat, a múló pillanat nyomon követhetőségének nitshi (helyesen: nitschi – A szerk.) jegyzőkönyve energiánk elfolyásáról, a halálról. Ám a halott sehol sincs már. Olyan érzésünk van, mintha látnánk a feltámadást.”

Nos, nem mindenkinek  van ilyen érzése. A Der Standard c. liberális osztrák napilap 1998. július 11-12-i száma „Embertelen, destruktív művészet – a püspökök bírálják Nitsch-t, aki az istenkáromlás vádja ellen védekezik” címmel olvasható, hogy Christoph Schönborn bíboros, az osztrák püspöki kar elnöke és Egon Kapellari püspök hevesen támadták Nitsch „orgia-misztérium”  színházát. Az atyák véleménye szerint „Nitsch ismételten egyházi jelképeket is használ és ezekhez a nyilvánosság figyelmét kereste és meg is találta. Ezzel különösen a katolikus keresztényeket sértette meg és háborította fel.”  A főpapok szerint „A művészet szabadsága az emberi méltóságot nem sértheti meg. Az orgiaszínház tudatosan mond le az ösztönök szublimálásáról és, a keresztény ismérvek szerint mérlegelve, súlyos támadást jelent Isten tisztelete és az emberi méltóság ellen. Egykor a bibliai próféták ellenálltak Kánaán orgiasztikus kultuszának. Ma az egyháznak kell elhatárolódnia egy embertelen, romboló művészet ellen, amely vallási jelképeket saját céljaira használ fel és bocsátja áruba.”

De Nitsch művészete ellen nem csak  egyházi vezetők tiltakoztak. Az állatvédők is – méghozzá meglehetős „kézzelfogható” módszerrel: az éppen a bécsi XX. Század Múzeumában kiállító Nitsch témáin felbőszült állatvédők a tárlat előtt parkoló autókat öntötték le vörös festékkel, olvasható a Der Standard egy héttel korábbi számában. Július végén pedig Brigitte Bardot fordult Nitsch miatt nyílt levélben az osztrákokhoz. Bardot megdöbbenését fejezte ki amiatt, hogy állatokat a művész kedvéért lemészárolnak, a belüket diákok kitapossák, a nézők pedig a tetemeket felfalják.

Egy nappal korábban a prinzendorfi kastélyban tervezett játékok előtt, olvasható a Der Standard tavaly július 30-i számában, tiltakozók halálos fenyegetéseket küldtek Nitschnek. A Der Standard idézi is két ilyen levél tartalmát: „A bikáid sorsában fogsz osztozni és térdig állsz majd a szarban” olvasható az egyikben, míg a másikban ez áll: „Az osztrák nép azt kívánja, hogy azonnal takarodj Ausztriából és követőiddel együtt tűnj el Izraelbe, ahová valók vagytok.”

Október 10-11-i számában szintén az osztrák liberális lap számol be arról, hogy Nitsch lemondta Attnang-Puchheimben tervezett kiállítását: „a fasisztoid és tájékozatlanságtól teli polémiák miatt”. És azért, mert a városatyák többször is elhatárolódtak a kiállítástól.

Nitsch ellen fordul két osztrák lap is, valamint a Soteria nevű katolikus keresztények egyesülete. Az 1938-ban született Nitsch „a Harmadik Birodalom gyakorlatáról” és egy ellene indított „hecckampányról” beszél. Augusztus 4-én bombamerénylettel fenyegetik a hatnapos prinzendorfi előadást.

A budapesti vernisszázs sem maradt észrevétlen. Az Internetto c. internetes honlap helyébe lépő Index június 22-i számában a feszületre akasztott, felnyitott tetemet marcangoló „hentesek” képével illusztrált esszében olvasható: „Milyen társaság is ez, a Bécsi Akcionisták társasága? Hogy a hatvanas években Rudolf Schwarzkogler levágta a farkát és szép csendesen belehalt, a közönség meg nézte ezt a performance-eseménynek titulált gyilkosságot? Nos, igen, ez tényleg megrázó tett, a művészeti leg-ek listájára kétségtelenül odatartozó, ha éppen számít az valamit, hogy valaki levágja-e, vagy sem. Nekem például nem. Meg azóta már a farokvágás burjánzó kereskedelmi ágazattá vált, s a plasztikai sebészet névre hallgat, s még jóval humortalanabb, még a tragikum is kihalt belőle. Emellett drámájában hétköznapi eseménnyé vált: mondjuk, egy Villach-ban élő maláj biológia-tanár a Kaufhof-i bevásárlás után levágja magának, befagyassza, majd négy napra rá a virsli helyett tévedésből előveszi, beleaprítja és megsüti a rántottájával a reggeli tévétorna megnézését követően. Sajnos, szerintem, vagyis a mai valóság veri Schwarzkoglert, Nitschről nem is beszélve. Orgia-misztérium-fantasztikum-pénz-állam-Waldheim-Klíma-berendezés-berendezkedés-orgia-misztérium-minisztérium-pénz-múzeum-nincsmisztérium-NINCSMISZTÉRIUM!!!!! És, ami még szomorúbb, itt egyben az abszolút humortalan művészettel állunk szemben: a szellem már nem mozdul, nem emel, nem hív, hanem felszeletel, szétvág, megbasz, szétken, hordóbapakol, falraken, elad, felszetel, széttrancsíroz. Volt-e Nitsch Koszovóban? Megkúrták-e háromévesen? (Nyilván nem!) Miért nem vágja szét saját magát? Miért csinál üzletet a gyilkolásból?” Olvasható a konzervativizmussal, bigottsággal, toleranciahiánnyal igazán nem vádolható Indexben. A beindult vita résztvevőinek túlnyomó többsége osztja a fentebb idézett véleményt: „Ha nem látnánk a CNN-en a gyilkolást egyenesben, akkor talán jelentenének valamit a képek, talán elgondolkodnék, de így csak értelmetlen, öncélú, fölösleges GYILKOLÁS!! – írja „Karcsu”.

A Zichy-kastély és a volt trinitárius templom – a Kiscelli Múzeum – a fővárosé. Közvetlenül a Budapesti Történeti Múzeum alá tartozik. Vásárhelyiné Sütő Anna a Főváros Kulturális Ügyosztályának helyettes vezetője. A kiállításról nem teszünk említést, csak általánosságban kérdezzük, a programok jóváhagyási mechanizmusáról. Megtudjuk, hogy a BTM az alárendelt egységeitől jövő javaslatokat dr. Bodó Sándor, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója kapja meg. Ha nincs szakmai vagy költségvetési kifogása, az éves programot továbbítja a fővárosi közgyűlésnek és a kulturális ügyosztály szinte automatikusan adja rá áldását. Arra a kérdésre, vajon mi történne, ha netán egy olyan happeningre érkezne javaslat, amelyben egy tóra-tekercset vizelnének le, Vásárhelyiné Sütő Anna így felel: „Ezt dr. Bodó Sándor szakmai alapon nyilván nem engedné tovább”.

Helyben vagyunk: mintha tapinthatóvá válna a művészetek szabadságának, a sértés toleranciájának, a művészek öncenzúrájának szinte kézzel tapintható határai.

Felhívjuk dr. Bodó Sándort, aki egyetért Vásárhelyinével, ami a tóra-tekercses hipotézisünket illeti. És a Nitsch kiállítás? A főigazgató elmondja, ő nem látta, nem is tudta miről lesz szó – neki pusztán egy beterjesztett javaslat egyetlen sora volt, melyre igent mondott. Kérdezzük meg Fitz Péter urat, mert ő a Fővárosi Képtár részéről a felelős. Mielőtt megkérdeznénk, megnézzük a Hermann Nitsch katalógus impresszumát is. Azt a katalógust, amelyből tudósításunk indító idézete is származik. Ott ezt olvassuk: „Felelős kiadó: dr. Bodó Sándor, a BTM főigazgatója”. Vagyis dr. Bodó azt a katalógust sem olvasta, amiért felelős.

Fitz Péter viszont – ki hinné?  – éppen  szabadságon van. Mintha  a Kádár-idők térnének vissza:  az október 23-i és március 15-i rendfenntartásért végső soron felelősök pontosan október 23-án vagy március 15-én utaztak el a fővárosból, a „balhétól tartva” és felelősségük elől menekülve.

Sikerül viszont beszélnünk B. Nagy Anikóval, aki, a katalógus tanúsága szerint, a kiállítást rendezte. Neki is feltesszük a tóra-kérdést. Már a telefonhívást is nehézményezi, nem is szólva a tóra-kérdésről, hiszen ennek nincs „aktualitása”. A konkrét ügyben viszont nyilatkozni  Fitz Péter tud és, különben is, mondja a kurátor asszony, Hermann Nitschnél jobban senki sem tudja elmagyarázni a kiállítás lényegét. Tehát Nitsch: „A dionüszoszi mámor, a történés őrjöngő kínzó kéjében, szadomazochista rombolásban fejeződik ki. A lét legintenzívebb, fenntartás nélküli megtapasztalásában rejlik a fordulat, a rombolás belátása és megnyilatkozása.”

Ebből a katalógusból tudjuk meg azt is, hogy a kiállítás fő szponzora a Soros Alapítvány, a Fővárosi Önkormányzat és a Jankovics Marcell-féle Nemzeti Kulturális Alap. A háromból kettő az állampolgárok forintjából működik.

Macskássy Izolda, akinél a magyar művészeknek, beteg gyermekeknek, határon kívüli iskoláknak talán keresve sem találni önzetlenebb mecénását, ezt mondta hetilapunknak fél órával a tárlaton tett látogatása után: „Alig tudtam kitántorogni. Fizikailag hánytam. Itt azokat a magyar katolikusokat gyalázzák, akiknek a kommunisták négy és fél évtizeden át papjaikat börtönbe vetették, megfosztották vallásuk szabad és félelem nélküli gyakorlásától, egyházi iskoláinak jó részét elkobozták. Ezen kívül leginkább két dolog döbbentett meg. Az egyik az, hogy sehol egy felirat, hogy legalább a kisiskolásokat figyelmeztetnék, akik a kastélyt látogatják.  Ez túlmegy a felelőtlenségen. Ez szívtelen és aljas. De az is vérforraló, hogy adóforintjainkat a Nemzeti Kulturális Alap erre a szennyre fordítja, mialatt a határon túl, kisebbségi sorban élő gyermekeinkre, művészekre pénz szinte alig jut..”

Felhívtuk Várszegi Asztrikot, a pannonhalmi bencések főapátját, hátha ezúttal kivételt tesz és hetilapunk olvasóival is megosztja  gondolatait, melyekkel liberális laptársaink olvasótáborának már jónéhányszor volt szerencséje találkozni. Jeleztük, hogy az általánosság szintjén mozogva szeretnénk a főapát úrral néhány percet beszélni a „művészetek moralitásáról”. De többszöri kérésünk ismét eredménytelen maradt: mint tiktára közölte, a főapát úr nem illetékes. Mármint a moralitásra vonatkozó kérdések megválaszolásában.

A teendőkkel túlterhelt Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök viszont azonnal talált időt hetilapunknak. „Ez istenkáromlás és nem művészet. Én feltételezem, hogy jószándékkal csinálja, de nem hiszem, hogy az általa kinyilvánított szándékok némelyikét elősegítené. Ami pedig a színhelyet illeti, ha nem templomban, de a piactéren, vagy, bocsánat, akár egy istállóban állítana ki, akkor sem volna ez méltó a XXI. század emberéhez..” Gyulay püspök urat megkérdeztük, mi a véleménye a támogatásról. „Nem hiszem”, mondta, „hogy ez olyan művészet, amit bárkinek támogatni lehet. Végképp nem az adófizetők pénzén.” Arra a kérdésre, hogy terveznek-e további lépéseket, Szeged-Csanád püspöke elmondta, ő már felhívta a figyelmét  a sajtóirodának, hogy  „reflektáljon” az ügyre. Közben, a művész szavaival, „spriccel a vizelet és a bor.” Mármint a misebor.

Demokrata, 1999. június.

Megosztás: