“A” fegyver

Egy idő után már nehéz jelzőket találni. Amikor Magyarországot, annak népét, kormányát, pártjait és fontos tisztségviselőit ugyanaz a vád éri. Most már szinte nem havonta és nem is hetente. Lassan naponta. A rasszizmus, ezen belül főként az antiszemitizmus vádja. És ha a tények nem támasztják alá a vádat, jaj a tényeknek. Talán még emlékszünk arra, hogy a New York Times, mely oly kínosan ügyel a tényekre, a MIÉP-et a kormányzó koalíció tagjának hazudta. Talán emlékszünk arra, hogy egy vezető dán lap, a Berlingske Tidende Torgyán Józsefet antiszemitának hazudta. Talán emlékszünk arra, amikor egy holland lap Vásárhelyi Mária azon panaszát idézte, hogy egy napilap azt ajánlotta állítólag, készítsenek bőréből lámpaernyőt. Egy másik holland lap pedig egy MSZP-s képviselőt idézve adott Kövér László szájába hazugul olyan antiszemita kijelentéseket, amelyeket soha nem mondott.  Talán emlékszünk arra is, hogy a sikeres Kertész Imre író egy holland lapnak azt állította, bőröndjét becsomagolt állapotban tartja az itteni antiszemitizmus miatt. És sorolhatnánk a hasonló eseteket, végtelenségig. Az egyik legújabb:  az 1886-ban alapított Contemporary Review, magyarul Jelenkori Szemle c., kéthetente megjelenő kiadvány Magyarországról írt. Szerzője a magyarországi születésű Thomas Land, brit külpolitikai újságíró. Land úr Magyarországról szóló tanulmányának címe A frusztrált Magyarország a szélsőjobboldali politikával flörtöl. Hogy a gazdasági sikereket gazdasági sikerekre halmozó, az EU-csatlakozók sorában az elsők között álló Magyarország miért lenne frusztrált – a frusztráció az ember saját sikertelensége láttán létrejövő bénító érzés -, nehéz megérteni. Talán azért, mert Land úr így szeretné látni Magyarországot. És hogy Magyarország kormányára miért az lenne a másik fő jellemző, hogy a szélsőjobbal flörtöl, azt a szabaddemokratákon és az MSZP-nek a balliberális szárnyán nem sokan értik.

Land úr tanulmánya azzal kezdődik, hogy Orbán Viktor konzervatív koalíciója nagyszabású tervet vezet be, amelynek célja a magyar gazdaság növekedésének meggyorsítása. Majd ezt írja „Ez lehet Orbán utolsó nagy kísérlete arra, hogy másodszor is megválasszák…Egy másik terv a populista koalíciós kormányzás valamilyen formája lehet, amelynek része a szélsőjobboldali Kisgazda Párt. Ettől a javaslattól vészcsengők szólaltak meg Brüsszelben és Budapesten”. Idézet vége. Vagyis  attól a szélsőjobboldali Kisgazda Pártnak a 2002-es koalícióba való felvételétől reszketnek Brüsszelben és egyesek Budapesten, amely se nem szélsőjobboldali és amúgy jelenleg is tagja a koalíciónak. Ne feledjük az idézet egy tudományos jellegű folyóiratból való.

E tudományos cikk a vége felé idézi a Népszabadságot, amelyet szó szerint „függetlennek” és „igen józannak” nevez és amelyet a konzervatív brit Times c. napilaphoz hasonlít. Márpedig e független, igen józan, és a brit konzervatív Timeshoz mérhető napilap is, vagyis a Népszabadság, megkongatta a vészharangokat az Orbán-koalíció és a szélsőjobb jövőbeni házassága lehetősége miatt. A cikk ezután tétele alátámasztására  a Heti Világgazdaságra hivatkozik, amely, mint írja, a leginkább a brit Economistra hasonlít. Márpedig ennek a lapnak nyilatkozott egy EU tisztségviselő, aki elmondta, Brüsszel véget vetne a csatlakozási tárgyalásoknak minden olyan országgal, amelyben szélsőséges politikai pártok foglalnának helyet.

Az amerikai pénzügyi körök napilapja, a  Wall Street Journal március 2-i számában Dél-Afrika felvirágzásának megölése címmel megjelent cikk arról szól, hogy a dél-afrikai sajtó, amely egykor kritikátlanul támogatta az apartheidet, ma kritikátlanul támogatja a fekete pretóriai kormányt, valamint annak legostobább lépéseit is. A szerző ezt írja. Idézzük: „A nemzetközi média túl gyakran foglal el olyan álláspontot, mint a helyi média. Amit azonban a világmédia nem ért meg, az az, hogy a dél-afrikai sajtónak van oka az öncenzúrázásra”. Idézet vége. A dél-afrikai újságíróknak ugyanis bűntudatuk van. A magyarországi liberális médiának nincs bűntudata, amiért egy olyan kommunista apartheidet szolgált, amelyben a kiváltságosok még nyaralásukkor is szigorúan elkülönültek az egyszerű földi halandóktól, vagyis az ország népétől. A magyarországi média más okokból hazudozik, de a külföldi újságírónak ugyanúgy hivatkozási forrás és hivatkozási alap, mint Dél-Afrika esetében.

Várkonyi Tibor, aki a véresszájú Szabad Népben kezdte meg hosszú harcát a szélsőségek ellen, a balliberális Magyar Hírlapban ezt írta:  azok a magyarok, akiknek nem tetszenek a zámolyi romáknak menekültstátuszt adó franciák, elfojtott rasszisták.

Vagyis hiába tiltakozik a jövőben a Kisgazdapárt, hogy Land úr állításával ellentétben nem szélsőjobboldali, rasszista párt, Land úr hivatkozik majd a balliberális Magyar Hírlap április  3-i számára, ahol Várkonyi Tibor megírta, mindannak, akinek nem tetszik a francia döntés, rasszista. Márpedig itt az ország hatalmas többségének nem tetszik a francia döntés. Beleértve a kisgazdákat.

Hogy mindez meddig tűrhető, kérdéses. Április 2-án egy angol nyelvű, Kelet-Közép-Európára szakosodott folyóiratban számos cikk foglalkozik Magyarországgal. A cikkek tobzódnak a negatívumokban. A témák: cigányellenesség, rasszizmus, virulens antiszemitizmus hazánkban.  Az egyik írás azt elemzi – talán azért, mert híján volt a jelenkor példáiból -, hogy Liszt Ferenc a legaljasabb antiszemiták közül való volt. Vagyis most már az egyik legnagyobb magyar zeneszerző, a nevét viselő Zeneakadémia, a Liszt Ferencről elnevezett tér, a Zeneműbolt és ki tudja még mi lett egy csapásra gyanús és a rasszizmus mocskával bekent. Itt tartunk.

Ez a jegyzet szándékosan így, sután, befejező rész nélkül marad. Mert, ami velünk kapcsolatban folyik, ahhoz már le se kell vonni a következtetést. De a tényekről azért be kell számolni.

Lovas István

(Elhangzott a Vasárnapi Újságban 2001 áprilisában.)

Megosztás: