1935. január 6-án, vasárnap, a katolikus egyházhoz közel álló, minőségi Nemzeti Újságban – a 22 napilapos élénk magyar sajtópiacnak rögtön az éllovas Pesti Hírlapot követő versenytársa – Lenin, az első vörös cár a világháború előtt két ízben is járt Budapesten címmel; A kiselejtezett bejelentő-lapok szenzációs leleplezése alcímmel a következő mondatokkal kezdődő cikk jelent meg: „1907 áprilisának egyik szeles délutánján negyven év körüli, középmagas, zömök termetű hajadonfős férfi szállt ki a nyugati pályaudvaron a gyorsvonat egyik második osztályú fülkéjéből. Néhány percig idegesen kapkodott fejével, megvárta, amíg a vonatból kiszállók elrohannak mellette s tört németséggel magához intette az egyik hordárt s kezébe nyomta utipodgyászát, egy régifajta cukrosdoboznál alig nagyobb neszeszert.”
A hordár csodálkozva pillantott a markába nyomott pénzdarabra. Egy ezüst rubel volt.
A Berlini-térről (a mai Nyugati-tér) a világoszöld felöltőben lévő idegen gyalog vágott az útnak. Három napig tartózkodott a magyar fővárosban. Ahol egyetlen magyarral kötött barátságot. Innen Svájcba utazott.
„A budapesti főkapitányság bejelentő hivatala minden évben kiselejtezi a régebbi bejelentőlapokat. Idén az 1907-es évfolyam került sorra, amelyek között véletlenül rábukkantam az 1907 áprilisában érkezett kecskeszakállú idegen bejelentőlapjára. A bejelentőlapon a következő feljegyzéseket találtam: A bejelentett fél neve: Vladimir Iljics Uljanov. Születésének éve: 1870. Születésének helye: Szimbirszk. (A Volga mellett.)
Még egy elmosódott sort lehet kivenni félig-meddig, amely azt bizonyítja, hogy a bejelentett fél apjának foglalkozása: gimnáziumi igazgató.”
Akkoriban, írja K-cz K., a cikk írója, senki sem sejthette, hogy a 37 éves, bénakarú orosz férfi „tizenkét évvel később, az orosz forradalom kitörése után két évvel, tapsolni fog Trockijnak, a Romanov-dinasztia kiirtójának. Az orosz fiatalember – azóta már mindenki tudja – nem volt más, mint Lenin, a ,vörös cár’, az orosz szovjetköztársaság első elnöke”.
Lenin egyenesen Szibériából érkezett Budapestre. Vendéglátója Migray József volt. Az újságíró megjegyzi, „1912-ben még egyszer Budapesten járt Lenin, de akkor mindössze csak egy napig. Állítólag itt Budapesten hangzott el az a híres mondása, hogy: ,Ha apám ellenforradalmár lenne, őt is megöletném’”.
Migray, mint megtudjuk, anarchista elveket vallott és ez hozta össze Leninnel.
A lap munkatársa felkereste Migrayt, akinek a törzshelye a Baross-kávéház „bal szélfogója” volt. Ott Migray igen szűkszavú csak annyit árult el az újságírónak, hogy Lenin pontosabban abban az időben valóban a fővárosban járt. „Aki még másra is kíváncsi, az majd olvassa el a könyvemet”.
Mivel akkorra Migray már keresztényszocialista lett, a cikkíró úgy érezte, kínosan érinti, hogy neve együtt tűnt fel Leninével.
Migray a Révai nagylexikon tanúsága szerint 1882-ben született. Költő és politikai író volt. Első verseskötete 1900-ben jelent meg Vörös zászló alatt címmel, tele forradalmi buzdítással a fennálló rend ellen. Közben tanított és előszót írt Gogol műveinek fordításaihoz, majd 1918-ban a Károly-rezsimben kormánybiztossá nevezték ki. A következő évben, a kommunista diktatúra alatt a Földművelésügyi Népbiztosság osztályvezetője, majd a terrorista Vörös Őrség tagja. Gyorsan brosúrát fabrikált A vörös őr tankönyve címmel.
A kommün bukása után két és fél évi börtönre ítélték. Ennek letöltése követően a Szociáldemokrata Párt központi lapjának, a Népszavának a munkatársa. (A Népszava akkori irányultságáról ld. Demszky Gábor, A lenini eszmék jelentkezése és térhódítása a haladó magyar politikai irodalomban 1959-ig c. pályázatát a budapesti Szabó Ervin központi könyvtárban.) 1924-ben írta meg a Népszava Munkáskönyvtár 44. köteteként Az Internacionalé története c. munkáját. 1928-ban azonban összekülönbözött a Szociáldemokrata Párt vezetőivel, majd lassan szembefordult a forradalmi munkásmozgalom eszméivel és gyakorlatával. Ennek gyümölcseként publikálta 1932-ben A marxizmus csődje című kötetét, amelyet a katolikus egyház nyomdája, a Stephaneum tett közzé. Fokozódó jobboldali tájékozódása 1935-re már nagyon messzire sodorta Lenintől, így tökéletesen érthető, hogy Migray nem nagy lelkesedéssel fogadta a Nemzeti Újság munkatársának felfedezését, amely szerint ő volt Lenin budapesti vendéglátója 1907 áprilisában. A vezető katolikus lapnak elismerte ugyanakkor, hogy Lenin nála lakott, és hogy erről majd hamarosan könyvet publikál.
Migray azonban nem váltotta be ezt az ígéretét – legalábbis a Széchényi Könyvtárban ilyen mű nem található. Viszont fellelhető egy egészen más könyv, amelyet Migray 1936-ban publikált. Ennek a címe: Mit akar a magyar nemzeti szocialista mozgalom? Kiadta az említett párt úgynevezett Szellemi Munkaközössége, amelynek Migray hangadó tagja volt. Vagyis Migray röviddel 1938-ban bekövetkezett halála előtt elérkezett a nyilas párt bölcsőjéhez, és annak egyik programadó korifeusa lett. Elismerte ugyan a sajtónak, hogy egy fedél alatt aludt Leninnel Budapest három évtizeddel korábban, de a fellelt bejelentőlap mögött rejlő részleteket jobbnak látta a sírba vinni.
A magyar nemzeti szocialista mozgalom programját meghatározó Migray-könyvben olyan kitételek olvashatók, mint hogy a marxizmus „a gyakorlati életben csődbe … jutott, miután egyetlen gazdasági, társadalmi vagy államelméleti kérdést megoldani nem tudott. Oroszországban pedig gyár- és fegyházállam lett belőle”.
Ezzel szemben – írja programadó könyvében Lenin budapesti szállásadója – „a nemzeti szocializmus eszméje… erkölcsi tartalmában kifejezője egyúttal a krisztusi erkölcstannak is, azaz: maga a gyakorlati kereszténység”.
Lenin megannyi életrajzírója tudomásunk szerint minderről nem tett említést. Nem tudtak róla? Lehet. Vagy a cikk „kacsa” lenne? Akkor viszont Migray miért nem tiltakozott? Netán azért a hallgatás, mert Migray renegátnak számított a kommunista mozgalomban? De azért annyira nem, hogy a kádári belügyminisztérium Tanulmányi Propaganda Főcsoportfőnöksége ne adta volna ki 1979-ben, 11 évvel a rendszerváltás előtt, Migray 1919-ben megjelent A vörös őr kis tankönyve című munkáját. Netán nagy szükség volt valamilyen szellemi izgalomra vagy fogódzkodóra az érett Kádár-korszak szellemi tespedtségében?
Nem ez lenne az első eset, hogy Leninről kiderül valami, ami évtizedeken át titokban maradt.
Richard Pipes, a Harvard Egyetem történész professzora, korábban elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó, az Egyesült Államok egyik legismertebb szovjetológusa, 1996-ban jelentette meg a Yale Egyetem kiadójának gondozásában Az ismeretlen Lenin – A titkos levéltárból c. kötetét (a kötet hamarosan nálunk is megjelenik a XX. Század Intézet támogatásával), amely addig ismeretlen dokumentumokkal gazdagítja ismereteinket a véreskezű diktátorról. A könyv hátsó borítóján a kiadó ismerteti a kötetet. Az ismertetés a következő mondatokkal kezdődik:
„Lenin – az ember, a forradalmár és a világ vezetője – rejtély maradt. Részben az orosz forradalom okozta felfordulásból származó mítosz, részben pedig a Szovjetunió vezetői és külföldi szimpatizánsai által csaknem hetven éven át gondosan ápolt kép. Az ismeretlen Lenin, amely a szovjet levéltárakból származó, hosszú időn át titokban tartott dokumentumokat tartalmaz, segít a mítosz megfejtésében és a kialakított kép átformálásában. Lenin ezekből kegyetlen, manipulatív vezetőként jelenik meg, aki terrort, szubverziót és az üldözést használta eszköznek, hogy elérje céljait”.
Jó lenne tudni, vajon Lenin valóban járt-e Budapesten. A labda a szakma térfelén van. Ha mást nem, egy „nem”-et megér a Nemzeti Újság szemfüles riporterének cikke.
Lovas István
(Magyar Nemzet, 2001. április)