Putyin valóban pária és Oroszország el van szigetelve? Egy fenét!

THE NATION

Stephen F. Cohen , a Princeton Egyetemen tanító,  Oroszország  és a volt Szovjetunió nemzetközileg elismert szakértőjét interjúvolta meg az amerikai The Nation hetilap.

A professzor elmondta, hogy totálisan nem igaz, amit például a brit The Economist hetilap vagy a New York Times napilap írt a közelmúltban, miszerint Putyin elnök „pária” és Oroszország el van szigetelve a nemzetközi közösségtől. Vagy ahogyan a brit Times  napilap fogalmazott: „Oroszország egyre elszigeteltebb páriává válik”.

Ezen állításoknak olyannyira távol állnak a geopolitikai realitásoktól,  hogy „a Putyin-Oroszország eszemenés szindróma kifejeződései” lehetnek, mint azt mások állították.

Elég egy pillantást vetni arra, hogy mi történt a múlt heti szentpétervári világgazdasági fórumon. Azóta nem voltak ennyien ott, amióta azt 2014-ben első ízben rendezték meg.

Ott voltak Franciaország, Japán, Kína, India, Szaúd-Arábia és számos kisebb befolyású állam vezetői, rengeteg nemzetközi nagyvállalat vezetője, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója, a Boeing elnöke, aki kijelentette: Oroszország „hosszú távú partnerség helye”. Mindenki tolongott, hogy Putyinnal beszélhessen.

Előtte pedig Angela Merkel és Narendra Modi indiai miniszterelnök  látogatta  meg Szocsiban.

Miközben London, Washington és európai szövetségeseik újabb és újabb pénzügyi és diplomáciai szankciókat léptet életbe Oroszország ellen.

Ténylegesen Oroszországot, bolygónk területileg legnagyobb és erőforrásokban leggazdagabb országát elszigetelni  lehetetlen. A kísérlete is óriási geopolitikai ostobaság. Moszkvának igen erős befolyása van Európában, Kínában, Afganisztánban, a Közel-Keleten és más országokban.

Mindennek a fő oka nem Moszkva modernizált hagyományos és nukleáris fegyverei, hanem Putyin külpolitikája. Ugyanis minden ország készen áll arra, hogy jó kapcsolatokat hozzon létre olyan országokkal, amelyek jó kapcsolatot akarnak vele.

Ezzel áll szemben Washington ideológiai, nagyon militarizált és gyakran hegemóniára törekvő külpolitikai dogmatára.

Putyint a legkülönfélébb dolgokkal vádolják – minden bizonyíték hiányában, legyen az „fasizmus” Oroszországban vagy a malajziai utasszállító repülőgép lelövése Ukrajna fölött 2014-ben.

Henry Kissinger mondta egyszer: „Vlagyimir Putyin démonizálása nem politika, hanem alibi arra, hogy nincs vele politika”. Ami csak részben igaz, mert Washingtonnak van politikája Putyinnal, de az rossz politika.

 

Megosztás: