Jobboldali merészelt maradni: Topolánszky Ádám újságírót kiszorították az állami támogatást húzó, balliberális vezetésű Hungary Todaytől

A mindig is a mai kormány és értékrendje mellett hitet tevő Topolánszky Ádám szerződését nemrég megszüntette a kormánypénzből is gazdálkodó Magyarország Barátai Alapítvány (és annak Hungary Today nevű online újságja), amely Topolánszky érzése szerint részben sajnos ellenzéki irányultságú, politikai indíttatású döntés lehetett a főszerkesztő „jóvoltából”.

Horváth Balázs, a lap főszerkesztője LMP-irányultságú.

Topolánszky Ádám 1974-ben emigrált az USA-ba. 2000-ben tért hivatalosan haza. 15 évet az amerikai kormányszférában a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságnál, majd a Budapesti Amerikai Nagykövetségen dolgozott, mint kereskedelmi referens. Az Orbán kormánnyal szimpatizáló nézetei már ekkor nyilvánossá váltak, ami az amerikai külképviseleten bátor megnyilvánulás volt, hiszen ott szinte kötelező volt Orbán-ellenesnek lenni. Topolánszky később saját cégét vezette Budapesten és Brüsszelben. 2013-tól a Nézőpont Intézet munkatársa, majd a Hungary Today alapítványi online újság vezető blog írója 4 éven keresztül ez év áprilisáig. Mintegy 12 éve ismerem Ádámot még brüsszeli találkozásaink és akkori diskurzusaink idejéből. Azt is meg kell említeni, hogy a 2006-os utcai atrocitásokat követően aktív résztvevője volt a rendőrségi túlkapásokat kivizsgáló Civil Jogász Bizottságnak.

  • Mondjon pár szót erről a kiadványról és annak hátteréről!

A Hungary Today 2014 óra jelenteti meg online újságját (www.hungarytoday.hu), amelyben politikai, gazdasági, kulturális és egyéb rovatok is szerepet kapnak, mint például blog, azaz véleményrovatok is. Az újságot a tavaly 150 millió forinttal költségvetési forrásokból is támogatott Magyarország Barátai Alapítvány tartja fenn (nyilvános adat), amelynek elnöke Vizi E. Szilveszter. Az újság főszerkesztője Horváth Balázs, aki D. Horváth Gábor, a tulajdonosa, Simicska Lajos által a választások után megszüntetett Magyar Nemzet volt főszerkesztőjének a fia. Ráadásul Horváth Balázs saját korábbi bevallása szerint nem kormánypárti, inkább az LMP-vel szimpatizál. Horváth kinevezése az újság szerkesztői feladataira 2014-ben tehát eleve „érdekes” választás volt a kuratórium részéről.

  • Mi állhatott a szerződésbontás mögött?

Az újság szerkesztése eredetileg a Nézőpont Intézettel együttműködve, egy fedél alatt történt az Alkotmány utcában. Mögöttes okok miatt, a Nézőpont Intézet akkori új tulajdonosa, Győri Tibor kérésére (Mráz Ágoston volt a korábbi alapító tulajdonos) a Nézőpont Intézet és a Magyarország Barátai Alapítvány kettéváltak 2014 során, amely időszakra datálható Horváth Balázs kinevezése is. Horváth eleinte alkalmazkodónak tűnt, az elmúlt 2 év során azonban már folyamatosan belekötött migráció ellenes cikkeim tartalmi elemeibe (és talán másokéba is), írásaimat az Alapítvány értékrendjétől távol esőnek és „túlzónak”, stb. titulálta. Ebben a piszkálódásában erősítette őt az Alapítvány ügyvezetője, Karlócai Orsolya is, aki gyengébb angoltudása miatt egyes írásaimat időnként félreértette, ha egyáltalán elolvasta őket. Az ilyen mélységű szerkesztői beavatkozást elutasítottam, világossá tettem, hogy azokat részben amatőrizmusnak, részben pedig politikailag motivált támadásnak és cenzúrának tartom. A véleménykülönbségekből a tavalyi év során vita alakult ki. H. Balázs ekkor már nyíltan szembement kormánypárti cikkeimmel migrációs kérdésekben és egyéb kül- és belpolitikai témákban. Tudattam vele és az ügyvezetővel, hogy véleményrovataim cenzúrázása és időnkénti tiltása a Hungary Today saját deklarációjával sem egyeztethető össze, amely így szól: „when it comes to politics, we seek to present a multitude of views on any particular topic”, azaz ami a politikát illeti, mi sokféle véleményt prezentálunk. Az én kormánypárti véleményeim ezek szerint nem estek bele a „sokféleség” kategóriájába. A kormánypárti véleményrovatok korlátozása és elutasítása azért is aggasztó, mert az Alapítvány szinte minden évben a kormányhoz (is) fordul pénzügyi támogatásért.”

  • Kicsit nehéz elképzelni ezt a cenzúrát. Liberális, LMP-s módon? Ugyanis konzervatív lapoknál ez nem divat.

Azt hiszem megszoktuk már a cenzúrát és a kormányellenes hangulatkeltést ellenzéki részről. De ez esetben papíron egy kormánypárti kuratórium áll az online újság mögött. Ez év márciusában az ügyvezető Karlócai Orsolya értesített, hogy szerződésemet azonnali hatállyal megszüntetik „költségvetési okokra” hivatkozva. Ezen indok persze azért sem vehető komolyan, mert az Alapítvány több százmillió forintos költségvetése szempontjából az én havi szerény javadalmazásom elhanyagolható volt. Tehát szerződésem megszüntetésében inkább a H. Balázzsal felgyülemlett politikai véleménykülönbségek vélelmezhetők. Amennyiben az Alapítvány további támogatást vár a kormánytól, vezetőségének egy H. Balázsnál karakánabb, kormány oldali, nemzeti elkötelezettségű főszerkesztőt találnia. Jellemző egyébként, hogy H. Balázs a hosszú időn át sikeres és népszerű írásaim dacára még egy elköszönő levelet sem írt a szerződésbontást követően. Márpedig ez nem vall profizmusra. Ami kifogásolható, habár nem az én tisztem ezt hivatalosan megtenni, hogy a kormány költségvetéséből is támogatott Magyarország Barátai Alapítvány által kiadott Hungary Today oldalain a kormány vonalvezetését esetenként megkérdőjelező, ironizáló, kormánykritikus tartalmak jelennek meg. Egyébként a Hungary Today blog oldalán több mint 60 cikket írtam 4 év alatt, ezek visszanézhetők, amíg nem törlik őket. Mindenesetre lementettem ezeket a cikkeket, hogy utólag hivatkozni lehessen rájuk. Az újságnál a mai napig én vezetem a népszerűségi listát, voltak írásaim, amelyek több ezer lájkot kaptak, míg az átlag elismerő visszajelzések a blogok esetében ötven és száz között mozognak. Bátorítás érkezett az Atlanti-óceán mindkét oldaláról, olvasóimtól több levelet kaptam, amelyekben jelzik, hogy sajnálják az újság „balra tolódását” és hiányolják bátrabb hangvételű írásaimat. Ez a balra tolódás az újságnál (tehát nem az Alapítványnál per se) azért is érthetetlen, mert a kuratórium tagjai régi kormánypárti, vagy „inkább kormánypárti” egyének, akiket én egyébként tisztelek.

  • Rápillantottam a kuratóriumi tagokra. Az elnök Vizi E. Szilveszter mellett ott látom Martonyi János volt külügyminisztert, aki a Martonyi és Kajtár Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda alapítói, illetve tulajdonosi funkciója teljesen véletlenül hiányzik wikipédiás életrajzából. Ez csak közbevetés, ami „természetesen” tényszerű volta miatt elítélendő.

Én nem kívánom sem a kuratóriumi tagokat, sem az Alapítványt minősíteni, hiszen több támogatóm és barátom is van köztük, akik általam nagyra becsült polgári és nemzeti gondolkodású személyiségek. Itt inkább arról van szó, amit Ön is gyakran a kormány szemére vet, hogy szinte egyedülálló jelenség, hogy a magyar kormány effektíve olyan szervezeteket támogat költségvetési forrásokból – mind idehaza, mind tengeren túl – amelyek megkérdőjelezik a kormány létfontosságú migrációs álláspontját és egyéb döntéseit, nem ritkán liberális irányba elhajló ellenvetésekkel érvelve. Természetesen mindez vonatkozik a magyar külképviseletekre is. Ott olyan emberek is tevékenykednek, sőt szó szerint sertepertélnek, akiknek régi szocialista/liberális kötődéseik is vannak, így nemzeti és/vagy polgári elkötelezettségük erősen megkérdőjelezhető.

  • Konkrét példák az Ön által kiválóan ismert washingtoni nagykövetségről?

Igen, ott van például Hetesy Zsolt, aki a Medgyessy- és Gyurcsány kormány idején a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatója volt, majd a magyar hírszerzést, az Információs Hivatalt irányította egészen 2010-ig, legutoljára Bajnai alatt. Most pedig érthetetlen módon Szabó László nagykövet mögött a második beosztott a Washingtoni magyar nagykövetségen. Hetesy tavaly nyáron átmenetileg ideiglenes ügyvivőként az egész nagykövetséget irányította miután Szemerkényit visszahívták és Szabót még nem küldték ki. Neki is köszönhető, hogy a Sarasotai tiszteletbeli konzuli kinevezési folyamat alatt egy polgári-nemzeti gondolkodású jelölt ellen lejárató akciót indítottak, amelyet ugyan Gyombolai Péter „diaszpóra konzul” írt alá, de ebben kulcs szerepe volt Hetesynek is. Gyombolait pár éve Torontóból visszahívták, majd áthelyezték Washingtonba, ahol első dolga volt korábbi feletteseit hátba támadni és nem a kormánypárti jelöltet támogatni a Sarasotai tiszteletbeli konzuli kinevezés kapcsán. Alakoskodó, helyezkedő típus, én nagyot csalódtam benne (de korábbi felettesei, munkatársai is). És persze meg kell említeni Dobozi Istvánt, a Világbank korábbi energia közgazdászát, aki még a Kádári időkben került ki Amerikába, és aki 1993 óta, amióta ismerem, kívülről hálózta be a washingtoni nagykövetség vezető diplomatáit. Mindenkivel kapcsolatot tartott, ottani házába invitálta őket, ezúton szerzett befolyást, amelyet nem tétovázott érvényesíteni. Dobozi velem korábban barátságos volt, dörgölőzött, sőt támogatott is egy budapesti kinevezésem kapcsán. Majd pár éve ellenem fordult, amikor a Washingtoni Magyar Klubban Demszky Gábor részvételét és jelenlétét kritizáltam. Dobozi mindenféle ellenzéki nyomtatott és elektronikus sajtóban/médiában publikál (Magyar Nemzet, HVG, 168 Óra, Élet és Irodalom, 444), amelyek jellemzően az Orbán kormányt támadják. Ő is részt vett a Sarasotai TB konzul kiválasztásában és a kormánypárti jelölt ellehetetlenítésében. Sikerült is egy ilyen jelöltet, egy helyi könyvelőt találniuk Sarasotában Les Gardi néven. Céljuk ezzel az lehet, hogy olyan jelöltek kerüljenek pozícióba – akár tiszteletbeli konzulként, akár más szerepkörben – akik lényegében „semlegesek”, nem igazán nemzeti elkötelezettségűek és így általuk könnyen manipulálhatók. Az ilyen szintű ellenzéki áskálódás lecsapódását látjuk a New York Times, a Washington Post és egyéb lapok hasábjain, és amelyek ellen Kovács Zoltán kormányszóvivő is kénytelen tiltakozni blogján, amikor azt a Washingtoni Magyar Nagykövetség nem teszi meg. Én nagyra becsülöm Szijjártó Péter külügyminiszter urat és eddigi tevékenységét! Azonban aki megteheti, kérjük, jelezze számára, hogy érdemes lenne jobban odafigyelni a magyar nemzetpolitikát alakító kül-, és bel honi beosztottakra és ebben a folyamatban a kormánypárti szakértőket bizony szilárdabb támogatásban kéne részesíteni. A mi oldalunkat hátba szurkáló szervezeteket és egyéneket pedig nem kéne sem kitüntetni, sem támogatni! Több gerinc, kevesebb meghasonulás és kompromisszum! Ez a nemzet és a honpolgárok felemelkedésének receptje.

Megosztás: