„Emmanuel Macron nagyon elfoglalt ember. Miközben egyedülálló víziója van Franciaország globális szerepére, az süket fülekre talál”, kezdődik a publicisztika, amely azt írja, a világot össze-vissza járva barátságoskodja össze magát, de semmit nem ér el.
Az amerikai kongresszus előtt angolul beszélt arról, hogy az Iránnal kötött nukleáris megállapodást nem szabad otthagyni. Trump – aki hol a kezét szorongatta, hol a korpát söpörte le zakója gallérjáról – utána felrúgta a nemzetközi megállapodást.
Máshol ugyanígy járt.
Gáza ügyében is ellentétesen beszélt, mint az amerikai elnök tette.
A jelek szerint az a stratégiája, hogy a lehető legtöbb embernek a kedvébe járjon, csak még jobban elszigeteli Franciaországot a közeljövőben. „Egyszerűen nem lehet mindenki a szövetségese valakinek ugyanabban az időben…”
Lehet, hogy a Macron és Trump közötti növekvő politikai távolság indította rá arra, hogy azonnal csatlakozzon Amerikához Szíria illegális megtámadásával, mégpedig nagyobb buzgalommal, mint mások.
A francia elnök meg akarja erősíteni az EU-t entitásként és pán-európai kampányt folytat a 2019-es európai parlamenti választásokra. De még Németországot se sikerült felvennie szekerére, pedig igen jó kapcsolatban áll Merkellel.
Közben új globális víziót is ki akar építeni azzal, hogy egy ú j ausztrál-francia-indiai tengelyt akar létrehozni, hogy szembe nézzen Kína növekvő szerepével a Csendes-óceán térségében. De külpolitikai szakértők ebben kételkednek, tekintettel Párizs igen jelentős távolságára a térséghez.
Talán az a baj vele, hogy túl sokat akar elérni túl rövid idő alatt.
E közben internacionalizmusát otthon se nagyon díjazzák.
És divatos liberális gazdasági reformer akar lenni akkor, maikor a „neoliberalizmus” soha nem volt annyira divatjamúlt, mint ma.
Valamint akkor globalista és internacionalista, amikor a protekcionizmus és a nacionalizmus menetel előre.