A német nagykoalíció döntött: leszámol a véleményszabadsággal

Figyelmeztetés: e cikk a lélektani zavarok elkerülése érdekében semmiképpen nem ajánlott azoknak, akik szerint a magyar jobboldali sajtóra sarkalatosan más szabályok vonatkoznak, mint a nemzetközi és hazai balliberális médiákra.

Mielőtt rátérnénk a fősodratú német média, illetve német újságírók hazudozásait 2012-es megalakulása óta, éles kritikával korrigáló német JournalistenWatch hírportál tegnap este megjelent cikkére, néhány, a témával kapcsolatos információ.

A Riporterek Határok Nélkül szervezet tegnap a magyar sajtó ügyében, romlatlan ujjaival kétszer is megnyomta a globális vészcsengőt.

Ezt az ezen szervezetnek is feltétlen hívévé vált HírTV erről szóló hírében e címmel foglalta össze: A ’Soros-ügynökök’ és a külföldi tudósítók listázása a legaggasztóbb”.

A párizsi székhelyű szervezet azt jelentette, hogy a magyar sajtó szabadsághiányos helyzete tavaly ismét romlott: most globális rangsorán (másként: listázásán) két hellyel lett rosszabb az egy évvel korábbinál. A másik pedig az, amiről már tegnap beszámoltunk: A Tudósítók Határok Nélkül vezetőjét „az európai történelem legsötétebb korszakára” emlékeztette az, amikor felsoroltuk azon, Budapestről jelentő külföldi tudósítókat, akik a leggátlástalanabbul hazudnak, mindenféle tényszűrő nélkül visszhangozva a hazai „kritikusok” legvadabb vádjait, mint például azt, hogy itt a falvakban a közszolgálati tévé az egyetlen, amely számukra híreket közvetít.

A másik közlendőnk szintén a szörnyű történelmi időkre fogja emlékeztetni azokat, akik ezt naponta teszik, ha nem ők vannak hatalmon. Borzalmas tényszámokat fogunk közölni a svéd statisztikai hivatal honlapjáról.

Amelyből kiderül… De várjunk csak, mert még egy mondatot kell pazarolni Stefan Löfven svéd miniszterelnökre.

Jobboldali sajtónk itt sem tudja az illemet és az úzust. Ugyanis ellentétben balliberális sajtónktól, amely a fizikai munkától való undorodása jegyében soha el nem mulasztja „felhánytorgatni” az üzletember-médiatulajdonos Mészáros Lőrinc szemére, hogy „gázszerelő”, napilapunk is ludas abban, hogy soha nem említi Löfven miniszterelnök hegesztői indulását. Amit feltétlenül ezentúl pótolni kell valahogyan így: „Stefan Löfven hegesztő svéd miniszterelnök kijelentette…”

Most pedig nézzük, milyen adatokat is árul el e hegesztő által vezetett svéd statisztikai hivatal tegnap közzétett honlapja „Tömeges kivándorlástól a rekordbevándorlásig” címmel (a tényellenőröknek: „Fran massutvandring till rekordinvandring”). A sok táblázat és grafikon közül a legelső azt mutatja, hányan vándoroltak ki és hányan be a liberális hegesztő liberális országából/ba.

Aki veszi a fáradságot és összeadja a kivándorlók adatait az elmúlt tíz évben, kiderül 2007 és 2017 között 531 010 hagyta el Svédországot. A liberális hegesztő által irányított skandináv országba ezen időszak alatt „bemigrálók” száma 1 285 808 volt.

Folytatás:

https://magyaridok.hu/kulfold/a-nemet-nagykoalicio-dontott-leszamol-a-velemenyszabadsaggal-3040258/