Michael Ignatieff CEU-rektor is a „nukleáris opciót” dobta le Orbán Viktorra a francia közszolgálat közvetítésével

/Rendkívüli – kommentárral terhes – nemzetközi sajtószemle a választások előtt közvetlenül megjelent három támadásról és egy méltatásról/

Michael Ignatieff a budapesti CEU (Soros) egyetem rektora. Hosszú lélegzetű interjút adott a France Culture közszolgálati rádiónak, amely portálja leírt változatban is közli mondandóját./

Arra a kérdésre, hogy maradhat-e a CEU Budapesten egy nagyarányú Fidesz-győzelem esetén, Ignatieff (a profi rettegő) azt felelte, hogy ez esetben Orbán a korábbinál jóval keményebben megy neki  „a Soros által fenntartott intézményeknek”, majd rögtön azt bizonygatja, hogy a CEU teljesen független Sorostól.

/Mivel Ignatieff retteg interjút adni a vele nem egyetértő újságíróknak – e sorok íróját beleértve, akinek hónapokkal ezelőtt írásos elutasítás érkezett a CEU sajtósától -, azt a kérdést sem lehet feltenni neki, hogy van-e egyetlen olyan, náluk készült dolgozat, amelyben bárki negatív véleményét hangoztatta volna a spekuláns bűnözőről, azaz George Sorosról, akit száz és száz milliók joggal utálnak világszerte azért is, amiért sunyi módon az amerikai kormánnyal karöltve ront neki legitim kormányoknak./

Ignatieff ezután azt állítja, hogy szemben a CEU-val, a Magyarországon lévő összes egyetem a kormánytól függ anyagi támogatása tekintetében. /Ami szintén hazugság, hiszen a CEU-hoz hasonló más olyan egyetem is működik nálunk, amelyek viszont eleget tettek törvényi kötelezettségüknek, ami a központi országukban létesített campus létére vonatkozó követelményt illeti. De hazugság azért is, mert a legtöbb hazai egyetemünk úgy utálja az őt fizető kormányt, mint Ignatieff Sorostól „független” Soros-egyeteme./

A Soros-félék által kötelezően vezető helyen használt „gyűlölet” szó többször szerepel az interjúban, megágyazva a nyugati világ „nukleáris opciójának”, az antiszemitizmus vádjának.

E „XXI-ik századi antiszemitizmus” az interjú „fő” alcíme.

Ignatieff remekül tudja felmondani a leckét, amikor párhuzamot von a „náci” korszak és Orbán Soros elleni kampánya között. Elmondja, az ilyen „veszélyes és tragikus egy olyan városban, ahol 400 000 zsidót végeztek ki 1944-ben”.  /Ha ekkorát hazudott volna mondjuk Varsó tekintetében, már börtönt kapna. Nálunk viszont törvények fölé helyezési jutalomban részesül, mint a kormány oly sok, ádáz ellensége:  garantáltan tovább folytathatja egyeteme működését akkor is, ha ez törvénysértő lesz./

Majd kijelenti, hogy Orbánék ilyen, antiszemita üzeneteket közvetítő retorikája „Európa számára a legtragikusabb lecke”.

A France Culture rádió engedelmes közszolgája gyorsan felteszi a kérdést, vajon Orbán Viktor nem fogja „felébreszteni a soha teljesen el nem aludt démonokat?”

„Szegény” Ignatieff ezt „nem tudja”.  Azt viszont igen, hogy „azok a magyarok, akik menekülni tudnak az országból, azt meg fogják tenni”. Hazudja a vértetű Soros-patkány Ignatieff. /Mely mondatért kérem beperlésemet./ Hozzá merve tenni még azt is, hogy e menekülő magyarországi zsidók Párizsba fognak menni. Nyilván azért, hogy ott egy muzulmán essen a torkuknak.

Orbán úr az, aki ezt a gyűlölet-, gyanúsítgatási és paranoia beszédet kultiválja politikai érdekei céljából”, mondja a Soros-rektor.

Azon olvasók, akik ezen vádak hazai eredői legfrissebb példáját akarják meghallgatni, keressenek rá a Klubrádió archívumában annak mai, április 7-én, a Klubdélelőtt műsorában délelőtt 10 óra utántól elhangzó beszélgetést a műsorvezető Kun Zsuzsa (fotója a rádió honlapján megtalálható) és a történész Stark Tamás között, akik pontosan  ugyanezt mondják, azaz a párhuzamot a náci korszak és a Sorosékat fenyegető Orbán Viktor mai kampánya között. (A választások után nyilván ők – Kun és Stark – is Párizsba fognak sietve átköltözni.)

A hosszú interjú azzal zárul,  hogy Ignatieff elmondja, noha Bécsben is nyitnak campust (szegény, náci módon üldözöttek), Pesten akarnak maradni, mert „ez a mi otthonunk”.

Az utolsó mondat pedig így hangzik: „És…maradunk!”.

Ez az egyetlen állítása, amit elhiszünk Ignatieffnek. Mert a CEU Magyarországon van. Ellentétben Prágával, ahonnan Václav Klaus csehszlovák miniszterelnök 1991-ben két lábbal rúgta ki, és az MDF-es Antall-kormány lihegő örömmel fogadta be őket. Az a kormány, amely a Jeszenszky, Bod Péter Ákos és hasonló figurákkal volt tele.

Most pedig nézzük meg azt a szintén francia nyelvű, liberális gazdasági-pénzügyi napilapot, a Les Echos-t, amely KÉTSZER akkora terjedelmű cikket közöl „Orbán Viktor-George Soros imázsháború Budapesten” címmel, mint az előbb ismertetett Ignatieff-interjú.

A gigantikus terjedelmű írás összefoglalójának első mondatának nyitó tagja: „’Illiberális demokrácia’ a nyílt társadalom ellen”.

A cikk ilyen figurákat idéz: Paul Lendvai és Urbán Ágnes /az Ignatieff-szöveg szerint a Fidesz-kormánynak nyaló Corvinus Egyetemről/.

E cikk ismertetésére nincs időm: még a szokottnál is jobban klisébűz jellemzi.

A harmadik, itt ismertetett cikk egy interjú, amely a vezető francia lapban, a Le Monde-ban jelent meg /franciául tudóknak: a link csak előfizetőknek nyitható meg/ Krekó Péterrel, a budapesti Political Capital ügyvezető igazgatójával.

Ez az intézmény, amely Gyurcsány titkosszolgálatának végzett oly sok fizetett szolgálatot, és Krekó az, akit nincs nap, hogy ne idéznék nyugati lapok alátámasztva a magyar kormány ellen írt rágalomcikkeikben. Az amerikai neokon-vonal leghűségesebb pincsije és nincs olyan Putyin-konspirációs vád, amelyet ne erősítene fel.

A cikk a Political Capitalt „atlantista és liberális” jelzővel látja el, ami teljesen korrekt.

Az interjú címe: Krekó Péter: „Magyarország az EU egyetlen tagja, ahol az ’álhírek’ a hivatalos narratívát alkotják”.

Krekó az április 8-i választások előestéjén mérleget von a magyar „nacionalista laboratórium” nyolc éve hatalmon lévő Fidesz-kormányáról.

A Political Capital ügyvezető igazgatója szerint Orbán, „a szuverenista magyar miniszterelnök”, nyolc éves uralkodása alatt teljes mélységében átalakította Magyarországot.

E szemlét zárjuk egy, a fentiekkel mindenben ellentétes interjúval, amelyet az osztrák jobboldali Wochenblick készített Almássy Ferenccel, az angol, német és francia nyelven megjelenő, a jobboldali Magyarország mellett elkötelezett  Visegradpost.com vélemény- és hírportál főszerkesztőjével. Mely honlap „természetesen” egy fillér támogatást nem kap szövetségeseitől, beleértve a V4-ek Nemzetközi Visegrád Alapítványát, amely viszont Soros Nyílt Társadalom Alapítványával együtt támogatja bőkezűen a Krekó Péter Political Capital Intézményét (http://www.politicalcapital.hu/partnereink.php).

Az Almássy Ferenccel készült interjú e címmel jelent meg a Wochenblickben: „Orbán a garancia a tömeges bevándorlás ellen”.

A főszerkesztő ezt a kulcsmondatot is elmondja: „A választás középpontjában most az a kérdés áll, vajon folytatódik-e a magyar út, vagy pedig meghajolunk a neoliberális és globalista program előtt”. /Vastag szedés az eredetiben./

 

Források:

https://www.franceculture.fr/politique/michael-ignatieff-je-crois-que-le-premier-ministre-hongrois-est-contre-les-institutions-libres-en-hongrie

https://www.lesechos.fr/week-end/business-story/enquetes/0301520358242-viktor-orban-george-soros-guerre-dimages-a-budapest-2167022.php

http://abonnes.lemonde.fr/international/article/2018/04/06/peter-kreko-la-hongrie-est-le-seul-pays-de-l-ue-ou-les-fake-news-constituent-la-narration-officielle_5281579_3210.html

https://www.wochenblick.at/aktuelle-ausgabe-orban-ist-garant-gegen-massen-einwanderung/

 

 

 

 

Megosztás: