Washington Post: Orbán súlyosan fenyegeti a Nyugatot

/Echo TV nemzetközi sajtószemléje/

A hatalmi érdekeket kiszolgáló nyugati fősodratú média tovább folytatja a sajtótörténelemben is páratlan, hamis vádakon alapuló, fő helyre tett, összehangolt támadását az alig 10 milliós Magyarország ellen a holnapután sorra kerülő országos választások előtt.  Mint az amerikai főváros vezető napilapja, a Washington Post, amely fő helyen publikálta a magyar miniszterelnök elleni rohamát ezzel a kérdőjel nélküli címmel: „Miként vált Orbán Viktor valódi fenyegetéssé a Nyugat ellen”.  Azt írja, „a 2010 óta hatalmon lévő Orbán Európa második leghosszabb ideje kormányzó vezetője Angela Merkel német kancellár után – és szinte ugyanolyan befolyásra tett szert…. Orbán a szélsőjobboldali populisták dobját veri. A kulturális háborút használja fegyverként.” E lap is, mint szinte mindegyik, Magyarországot támadó médium, idézi a budapesti Political Capital ügyvezető igazgatóját, Krekó Pétert, aki így nyilatkozott: „Lenin azt mondta,  hogy a kapitalisták eladják azt a kötelet nekünk, amellyel majd felakasztjuk őket. Nos, az Európai Unió nem eladja a kötelet, hanem ingyen adja oda azt Orbánnak”.  A cikk azután idézi Jan-Werner Müllert, a Princeton Egyetem politológia oktatóját, aki szerint a vasárnapi választás lesz az utolsó, amikor még Magyarországon kormányváltás lehetséges lesz.

A BBC közszolgálati adó szintén vezető helyen foglalkozik a magyarországi választásokkal. Tudósítását azzal foglalja össze, hogy „Orbán Viktor magát Magyarország és Európa védelmezőjének állítja be. Reméli, hogy harmadszor is megválasztják miniszterelnökként… De kritikusai rasszistaként és tekintélyelvűként támadják.”  A BBC budapesti tudósítója riportját a hírtévés Csintalan Sándortól vett idézettel zárja, aki szerint Orbánnak a hatalma megtartása érdekében folyamatosan növelni kell autokratikus hatalmát, amit csak a félelem és a feudális kapcsolatok tartják össze.

A globális orosz Russia Today tévéhálózat angol nyelvű szolgálata idézi Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnököt, aki azt mondta: „Ha repülőgépem felrobbanna, kérdezzék meg róla a CIA-t”. Duterte ugyanis attól tart, hogy az amerikaiaknak nagyon nem tetszik, hogy országa fegyvereket vásárol Kínától és Oroszországtól, holott az Egyesült Államok a fegyvereladást megtagadta a Fülöp-szigetektől.

(Echo TV nemzetközi sajtószemléje, először 11:55-kor)