Súlyos fenyegetés Merkel ellen saját pártjából

Ma reggel a vezető német lap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung a regionális Rheinische Post napilapra hivatkozva jelentette:

Angela Merkel (CDU) párton belüli bírálói „konzervatív kiáltvánnyal” akarják növelni a nyomást a kancellárra azért, hogy térjen le eddigi, középen járó útjáról.

A kiáltvány követeli, hogy vezessék be ismét a kötelező katonai szolgálatot, vessenek véget a kettős állampolgárságnak és térjenek vissza a régi családi formához, vagyis „az apa, az anya és a gyermekek” legyenek a társadalom legfontosabb alapkövei.

 

Ezen túlmenően a jobboldali, baloldali és iszlamista szélsőségesek ellen megalkuvás nélküli harcot kell folytatni, áll a Rheinische Postban közölt kiáltványban, amely még követeli azt is, hogy a munkavállalóknak ne kelljen társadalombiztosítási járulékot fizetniük.

Az erről szóló cikk szerint a kiáltványt szombaton fogadta el az egy évvel ezelőtt megalakult „ÉrtékUnió” (utalva a CDU és a CSU testvérpártok nevében megtalálható „unió” kifejezésre).

Az egyik vezető CDU-s politikus, Gregor Golland elmondta, hogy az ÉrtékUnió tagjai nem tekintik magukat a párt renegátjainak, hanem pusztán nem érzik már magukat annyira otthon benne, mint korábban.

Hozzátette: Merkel menekültpolitikájával a pártot és az országot megváltoztatta.

 

 

https://magyaridok.hu/kulfold/sulyos-fenyegetes-merkel-ellen-sajat-partjabol-2970745/

 

Megosztás: