A „médiások” uralma

Nem a mai ellenzéki média idomulna egy esetleges Jobbik–MSZP–DK–LMP-koalíciókatyvasz ideológiájához, hanem az utóbbi az előbbiéhez

Érdemes feltenni a kérdést: vajon mi történne azzal a távolsággal, amely a mai ellenzéki pártokat választja el irányadó médiájuk ideológiájától és nézeteitől, ha a közvélemény-kutatásokat teljes mértékben megcáfolva ezen ellenzékiek kapnának többséget a vasárnapi országgyűlési választásokon?

Az egyértelmű, hogy az ellenzéknek jelenleg is hatalmas a médiatúlsúlya a televíziózás, az internetes portálok, a hetilapok és a többi médiahadállás terén. És csak gondoljunk bele egy pillanatra, mi történne például az elektronikus média táján egy ellenzéki győzelem esetén.

A „vidéki” ember, aki a balliberális média szerint ma „kilencvenkilenc százalékban” a kormánypárti médiára van utalva a tájékozódás szempontjából, hiszen „mint tudjuk”, csak Budapesten van internet is, a világ egyik legbizarrabb kormánykoalíciójának megalakítása után a következő csatornákból válogathatna, ha százszázalékosan kormánypárti híreket szeretne nézni és hallani: a közszolgálatiról átkapcsolhatna az RTL Klubra, onnan a Hír Tv-re és az ATV-re. Aki pedig a jövőbeli ellenzék tévéadását szeretné nézni, az az Echo Tv-re látogathat el. Úgy, hogy egyes helyeken csak abban az esetben tehetné ezt – mint a UPC kábeltársaságnál –, ha nem csak az alapcsomagot fizeti meg.

A rádióállomásoknál hasonló a helyzet. Az erősen korlátozott Karc FM lenne az egyetlen ellenzékben lévő rádióállomás.

Túlzott fantázia sem kell hozzá, hogy a reklámelosztás miként működne, hiszen abból bőven van történelmi tapasztalat a balliberális „rezsimek” tizenkét éves „regnálása” idejéből.

És az ellenzéki szerkesztőségeknek még szerencséjük is lehetne, ha csupán ezen a téren diszkriminálnák őket, és nem alkalmaznák a vasrudas szerkesztőségszétverés technikáját, amelyet a pufajkás múltú miniszterelnök kormánykoalíciójának megalakulása után néhány hónappal finomítottak ki, amikor három ilyen figura kereste fel a Magyar Demokrata hetilap szerkesztőségét. (Hogy a tettesek azóta sem kerültek elő, talán említeni sem érdemes.)

Ami pedig a hatalmon lévő politikusok nyilatkozási hajlandóságát illetné a nekik ellenzéki médiában, abból is van bőségesen tizenkét évnyi empirikus tapasztalatunk.

Kétségtelen, hogy az ellenzéki média közül a legállandóbb vonalat a Klubrádió képviseli, hiszen az, ellentétben például a Hír Tv-vel vagy az ATV-vel, az maradt, ami mindig is volt, és működött ideológiai iránytűként a korábbi balliberális rezsimek idején.

Hogy mennyire homogén ez a csapat, elég, ha felsoroljuk a húsvéti ünnepek alatti Hetes Stúdió nevű műsor legutóbbi résztvevőit: Bolgár György, Horváth Zoltán (a HVG volt főszerkesztője), Herskovits Eszter (168 Óra) és a Bolgárhoz hasonlóan klubrádiós műsorvezető, Rózsa Péter.

Ők a rendszerváltás utáni pillanattól kezdve ugyanazok. Teljes mértékben és a legmélyebben integráns részei a nyugati hatalmi központok irányítása alatt álló fősodratú médiának, amelynek beintésre akár napi több alkalommal is lelkes odaadással és mély hitet mímelve ismételgetik akár a legeszementebb, Putyin orosz elnökről terjesztett, minden bizonyíték nélküli összeesküvés-elméleteket. Az pedig csak futólag említendő, hogy e rádió esetében a „hazudik, mint a vízfolyás” eufemizmus: tíz esetből kilencben a kerek órában elhangzó hírek előtti „pontos idő” bemondásakor is két-három percet csalnak le a tényleges időből.

Képzeljünk el egy jobbikos, MSZP-s, DK-s, LMP-s koalíciót. Ezeknek a pártoknak, azon kívül, hogy imádnának hatalomra kerülni és korlátlanul lopni, az országot ismét gigantikus mértékben eladósítani és annak fejlődésével mit sem törődni, egyetlen összekötő kapcsuk a – kedvenc és címadásoknál is kötelező szavukkal élve – „gyűlölet” a jelenlegi kormány és annak miniszterelnökével szemben.

Nos, e pártok a nyugati média folyamatos, záporesőszerű visszajelzéseiből és nógatásaiból egy pillanat alatt megértenék, hogy a tehéntarka koalíció által követendő vonal a klubrádiós lenne, mert csak így számíthatnának Brüsszel és Washington jóindulatára, nem is beszélve a többi fővárosról.

Vagyis: ha azt akarjuk megtudni, milyen politikát követne egy ilyen szivárványkoalíció mondjuk migránsügyben, csupán meg kell hallgatni, hogy e rádió stábja ezzel kapcsolatban milyen nézeteket vall, és miket közvetít hullámhosszain. A korlátlan migránsbefogadást és a kötelező migránsszeretetet, többtonnányi ténytagadástól kísérve.

Ahogyan a bankok és nagyvállalatok szeretetét is előírják oly módon, hogy azok minél inkább külföldiek, annál nagyobb az irántuk mutatandó imádat.

Velük szemben „a magyarok” korlátlan, gyurcsányista utálatát írják elő, amit csak azok találnak hihetetlennek, akik nem hallgatták eme rádiót akár pár órán át, amikor több tucatszor elhangzik, mennyire lenézendő, elmaradott, rossz tulajdonságokkal terhelt a magyar nép, és marad alul mindenben, de mindenben a vele éppen összevetett néppel szemben.

Akik tehát azt akarják „kitalálni”, milyen irányt venne egy ilyen, szerencsére csak képzeletbeli koalíció, be kell kapcsolniuk a Klubrádiót, és mindazon területen, ahol a legparányibb kételyük lenne e képzeletbeli kormányzat ideológiáját illetően, csak meg kell hallgatni, mit mondanak.

De mindenben. Abban, hogy képesek szó szerint két másodperc alatt a totális meggyőződés hangján ugyanazt és annak az ellenkezőjét szétkürtölni, attól függően, támogatottjaikról vagy ellenségükről van szó. Fél órán át demokráciát lihegnek, majd kedvenceikkel csevegve élvezkednek arról, hogy milyen antidemokratikus és alkotmányellenes módszerekkel „építenék le” az átvett rendszert. Közben hetvenszer elpanaszolva, hogy mennyire antidemokratikus, amiért egy kormánypolitikus éppen nem adott nekik egy újabb interjút. De egyetlen alkalommal fel nem téve a kérdést egy „közülük való” politikusnak, aki netán percekkel korábban volt látható a televízió képernyőjén, amikor egy általa nem kedvelt médium tudósítójának a leghétköznapibb kérdését a legdurvábban elutasította azzal, hogy „maguknak … nem nyilatkozom”. Ahol a három pont valamilyen sértést és negatívumot kifejező szó.

A Klubrádió újságírói és a nyugati média között fennálló átfedés maradéktalan. Elég ránézni a legutóbbi, Magyarországról, a magyar kormányról és a kormányfőről szóló, azonos hangszerelésű nyugati cikkek özönére: Soros, antiszemita támadás a filantróp ellen; az ellenzék, az NGO-k és médiájuk elnyomottsága, újságíróik öncenzúrázása, a jogállamiság szinte teljes hiánya, a meredeken a Fidesz javára lejtő igazságügyi rendszer, és az elmaradhatatlan, hasonló dimenziójú hazudozás az embereket uraló, még a tüntetéseken való részvételtől is visszatartó félelem.

Akik nyilván csak úgy lesznek hősök, ha e félelmüket magukról éppen úgy lerázzák, mint amikor a pufajkást vagy a D–209-es ügynököt „merték” visszaszavazni a mindent eluraló MDF-es vagy fideszes „diktatúra” kellős közepén.

„Szép” játék lenne persze a fentiek tesztként való megvalósulása, de Magyarországnak erre sem ideje, sem erőforrása nincs. Azaz arra, hogy egy ilyen négy év után negyven évet dolgozzon a károk helyrehozatalán, mint teszi azt ma is például a korábbi liberális rezsimek által felvett adósságok ledolgozása terén.

 

http://magyarhirlap.hu/cikk/114747/A_mediasok_uralma