A múlt szerdán két órát beszélgettünk Patrick Kingsley-vel, a New York Times rendkívül fiatal, volt egyiptomi és törökországi tudósítójával.
A beszélgetés egy része hosszabb interjú volt arról, hogy mi a véleményem a mai politikai helyzetről és a Fideszről, illetve a kormányról. Ismerve a NYT-t, természetesen rögzítettem én is a beszélgetést.
Amikor a találkozó előtt Patrick e-mailben felvette velem a kapcsolatot, enyhén szólva meglepődtem, hogy mi a csodát akar tőlem a világ legbefolyásosabb lap tudósítója. Igaz, tavaly az is ugyanígy meglepett, amikor a Guardian Budapestre látogatott moszkvai tudósítója interjú készítése céljából vette fel velem a kapcsolatot (http://lovasistvan.hu/2017/06/02/miert-rettent-meg-tolem-ma-a-guardian-moszkvai-tudositoja/)
A múlt héten kivételesen nem pénteken, hanem szerdán volt a KarcFM-nél a heti sajtószemle műsorom stúdiófelvétele, és javasoltam neki, hogy találkozzunk a Lurdy Házban, a hol a KarcFM szerkesztősége és stúdiója van.
A beszélgetés kifejezetten kellemes hangulatban zajlott le.
Az egyik bevezető kérdés, illetve téma az volt, hogy mit gondolok a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről (NER).
Azt mondtam, hogy egészen meg vagyok lepődve, amiért a véleményem szerint annak legfontosabb elemét senki nem említi. Ez pedig a társadalmi berendezkedés alapjában való teljes szakítás a nyugati rendszer individualizmusával és annak helyettesítése a közösséggel, ami egyértelműen ázsiai alapérték, és amit igen pozitívnak tartok, hiszen pontosan ez tett sikeressé oly sok dél-kelet ázsiai kistigrist, élükön Szingapúrral, nem beszélve arról, mondtam, hogy a magyar habitushoz az közelebb áll, mint az individualizmuson alapuló társadalom.
A végén arról kérdezett, hogy mit gondolok Orbán Viktor Horthy-értelmezéséről. Elmondtam neki a balliberálisok és a jobboldali embereknek a kormányzóról alkotott, homlokegyenest ellentétes véleményét, nem felejtve megemlíteni, hogy hálás zsidók támogatták őt a portugáliai Estorilban töltött emigrációja éveiben.
Utána egy további kérdésre azt mondtam neki, hogy érthetetlen, miért nem beszél soha senki arról, vajon miért nem mertek a Rákosi korszakban üldözötteket bújtatni, rejtegetni és segíteni. Feltettem azt a szemtelen, de a hatásaiban logikusnak tűnő kérdést, vajon csak nem azért, mert akkor súlyosabb következményei voltak valakinek mentő kezet nyújtani, mint a II. világháborúban?
Ez több mint nyolc napja volt.
Azóta Patricknek nem láttam cikkét lapjában, pedig azt kötelességből naponta olvasom.
De lehet, hogy ami késik, az nem múlik.
