Irán hamarosan csatlakozhat az Oroszország által vezetett szabadkereskedelmi övezethez

RUSSIA TODAY

Az Oroszország által vezetett Eurázsiai Gazdasági Unió (EEU) májusban felveheti Iránt tagjai közé, jelentette be  Alexander Novák orosz energiaügyi miniszter és az orosz-iráni kormányközi bizottság társelnöke.

Mehdi Szanei, Irán moszkvai nagykövete elmondta, a felek közötti szabadkereskedelmi megállapodás majdnem készen van.

Az EEU-t 2015-ben hozták létre. Tagjai Oroszországon kívül Kazahsztán és Fehéroroszország. Később Örményország és Kirgizisztán is csatlakozott. 2016-ban Vietnam lett hivatalosan az első, térségen kívüli tagország.

Az EUU áruk, szolgáltatások, a tőke és dolgozók szabad áramlását biztosítja a tagországok között.

Több mint negyven ország fejezte ki eddig érdeklődését, hogy csatlakozik, beleértve Kínát is.

Decemberben Putyin orosz elnök azt mondta, Szerbiát is csatlakozhat az EEU szabadkereskedelmi övezetéhez.

 

Megosztás: