A választók már nem a fikciónak, hanem a tényeknek hisznek
Feltűnő és érthetetlen, hogy az ellenzéki sikertelenség oly sok, bármely oldali és ki tudja hány ezer politológiai és egyéb elemzéséből mintha éppen két olyan aspektus maradt volna ki, amely a felszínes szemlélőnek is majd a szemét böki ki.
A kettő közül az egyik az a rejtély, hogy a hazai politikai ellenzéki kínálati spektrumból pontosan az a formáció hiányzik, amely nekifutásból is nagyobb sikerre számíthatna, mint az olyan hosszabb vagy rövidebb ideje a politikai palettán szerencsétlenkedő, magakellető pártszerűségek, mint a MoMa, az Együtt, a Momentum stb. Vagyis miért van az, hogy az egyre-másra alakuló politikai csoportosulások változatlanul a zsúfolásig megtelt balliberális oldalon próbálnak maguknak újabb körömnyi teret találni, nem pedig a jobboldalon, ahol totális a kormánykoalíció monopolisztikus jelenléte.
Hiszen ma már a Jobbik is messze közelebb áll Heller Ágneshez, mint bármihez, ami valóban jobboldalinak értelmezhető. Mindenfajta tudományos felmérés híján is megkockáztatható az az állítás, hogyha például két évvel ezelőtt alakul egy olyan párt, amely jobboldali értelemben nem találja elég keménynek a Fideszt, és számon kéri akár saját, ideológiailag jobboldali, messze nem teljesített törekvéseit, ígéreteit, talán két számjegyű népszerűséget is el tudott volna érni.
Például egy olyan párt, amely azt ígérné, az ő kinevezettje a bíróság élén nem a balliberális rendszer lábtörlőjévé tette volna az igazságügyi rendszert. Lásd Budaházy-, vörösiszap- és a több ezer öngólítélet esetét.
Vagy azzal bírálta volna a jobboldali kormányt, hogy vele ellentétben ő nem a jobboldal és például az erdélyi magyarság olyan ádáz ellenségeit fürösztené közpénzesőben, mint Parászka Boróka újságírónő, de ugyanakkor nem tűrte volna, hogy a választók döntő többsége szemében oly népszerű Kondor Katalin korábbi rádiós elnöknek éppen születése napján mondanak fel a közrádiónál, és munkát azóta se kap.
Folytatás:
http://magyarhirlap.hu/cikk/111427/Ellenzeki_vakuumcsapda