Nyomatékos kérés az LMP vezetéséhez: ne hazudjanak az amerikai háborús héják érdekében!

Önök ma az alább mellékelt közleményt adták ki azzal a címmel, hogy „Az Orbán-kormány teljesen elveszítette az Egyesült Államok bizalmát” és azzal a kezdőmondattal, hogy Jelentést tett közzé az amerikai szenátus külügyi bizottsága”.

Arra kérem Önöket, hogy ne hazudozzanak most is, méghozzá igen durván.

Ezt az ócska, eszement összeesküvéses történetektől hemzsegő jelentést az amerikai szenátusban ülő demokratapárti képviselők KÜLDTÉK a szenátus külügyi bizottságának és nem az tette közzé.

Ebben olyan dolgokat állítanak be Magyarországra nézve Putyin itteni befolyásának bizonyítékaként, mint hogy például a Magyar Hírlap a Russia Today-t és a Sptunik News-t forrásként használja (több tucat más nyugati forrás mellett persze).

Teljesen világos, hogy aki a magyarországi anyagot állította össze, megrendelésre dolgozott és az egész a Political Capital munkájától bűzlik.

A jelentés célja, hogy a demokratapárti szenátorok tovább korbácsolják az Oroszország ellenes háborús hisztériát, ami a hadiipari komplexum és a neokonzervatív network érdeke.

Próbáljanak inkább a béke felé lépni egyszer, ne pedig papagájként ismételgessék a háborús neokon héják érdekeit elősegítő szövegeiket, beleértve napi röfögésüket Paks 2-vel kapcsolatban.

 

OS – A Lehet Más a Politika párt (LMP) közleménye (1. rész)

Budapest, 2018. január 11., csütörtök (OS) – Az Orbán-kormány teljesen elveszítette az Egyesült Államok bizalmát –

 

Jelentést tett közzé az amerikai szenátus külügyi bizottsága

Oroszország európai befolyásáról, melyben külön fejezetet szenteltek

Magyarországnak is. Az LMP szerint haladéktalanul vissza kell térni

az értékalapú külpolitikához.

A jelentés a magyar kormány vonatkozásában többek között kitér arra

is, hogy Orbán Viktor az Európai Unióban és a NATO-ban is az egyik

legnagyobb támogatója Vlagyimir Putyin orosz elnöknek. A jelentés

összegzésében megállapítja, hogy mivel az Egyesült Államok arra

törekszik, hogy visszaszorítsák az orosz befolyást Európában, a

magyar kormány nem szövetségesük.

Az LMP álláspontja szerint az orosz befolyásszerzés elképesztő

erősödése veszélyezteti hazánk alapvető nemzetbiztonsági érdekeit, a

különböző Orbán-Putyin paktumok pedig a jogállamiságot és a

demokratikus értékeket is kikezdik.

Az LMP álláspontja továbbá, hogy a jelenlegi miniszterelnök teljes

csődbe vitte a magyar diplomáciát: hiába hízelgett izzadságszagúan

és kellemetlenül a jelenlegi amerikai elnöknek, a hőn áhított

bilaterális találkozó nem jött össze. Az LMP véleménye szerint azért

nem, mert a jelenlegi miniszterelnök nem érti a világpolitikai

tendenciákat, a diplomáciai koordináta-rendszert.

Kiadó: Lehet Más a Politika párt (LMP)

—————————————————

 

 

Megosztás: