Salvini: „Soros nemkívánatos személy lesz Olaszországban”

CORRIERE DELLA SERA

/Hölgyeim, Uraim, az év egyik nagy híre jelent meg a befolyását és példányszámát is tekintve vezető olasz lapban ma 16:23-kor/

Mivel a szöveg, hm…, oly „durva”, több helyen idézőjelbe tett fordítást olvashatnak – nehogy azt higgyék, hogy túlzásokkal fűszerezett ismertetést olvasnak.

„A Facebookon kitett posztján a(z) /Északi/ Líga vezetője dühödten vetette rá magát a magyar származású zsidó mágnásra, azzal vádolva, hogy az a migránsbarát terv központi alakja. Ráadásul meg is erősítette kampányprogramját” – kezdődik a cikk.

„Ismét egy név jelent meg Matteo Salvini ’ellenség’ listáján: George Sorosé, a zsidó származású amerikai pénzemberé, akit a konteósok gyakran helyeznek egy olyan terv középpontjába, amelynek célja, hogy a harmadik világból érkező bevándorlókra cseréljék leaz európai népeket.”

„Soros és a törvénytelen migránsainak adott milliárdjait kitiltjuk: nemkívánatos személyről (és pénzről) van szó, írta a Líga vezetője, a poszt végén linket adva egy Sorosról szóló cikkhez. Ez arról szól, hogy az amerikai pénzember Nyílt Társadalom Alapítványa támogatja Olaszországban az Asgi társaságot (törvényes, bevándorlást támogató társaság), amely gyakran perelt pereskedőket vagy közép-jobboldali polgármestereket, akik migránsellenes rendeleteket fogadtak el.”

Salvini ezután  kifejezte csodálatát „Ausztria, Lengyelország, Oroszország és Magyarország iránt”, mert ezek az országok tudják, miként kell megvédeni határaikat és kultúrájukat.

„Magyarország és az Orbán-kormány hosszú ideje visel hadat Soros ellen, nyilvános kampánnyal kifejezve, hogy Soros nemkívánatos személyiség és megvádolva, hogy olyan terv életrekeltője, amely Európa gazdasági és politikai rendjét bevándorlással akarja aláásni.”

 

Megosztás: