Német igazságügyi miniszter: a holokauszt a leglényegesebb, amit a migránsoknak meg kell tanítani

RUSSIA TODAY

Miután Izrael-ellenes tüntetések hullámaira került sor Németországban, a német hatóságok úgy érzik,  hogy az országban élők „menekülteket és migránsokat” szigorúan emlékeztetni kell az ország felelősségére a zsidó állam irányába, ami a „náci holokauszt” idején keletkezett.

/A kijelentés „kissé” ellentmondásos: más esetekben a berlini kormány tiltakozik, ha a zsidók és Izrael között egyenlőségjelet tesznek./

Frank-Walter Steinmeier német elnök tegnap kijelentette, hogy  „minden Németországban élő embernek meg kell értenie történelmi felelősségét Izrael irányába”.  Hozzátette, ez alól a bevándorlók se kivételek. Azt is mondta, hogy e tekintetben nincs vita.

Heiko Maas „igazságügyi miniszter” még tovább ment (olvasható a szövegben) és kijelentette, a holokauszt témáját a bevándorlók számára nyújtott beilleszkedési tanfolyamok központi elemévé kell tenni.

Maas kijelentette: Berlin nem fogja eltűrni a Közel-Keletről importált antiszemitizmust és azoknak, akik „halált kiáltanak a zsidókra”, a bíróságon kell felelniük tettükért.

 

 

Megosztás: