Lengyelország zsidó gyökerű volt bankárt nevezett ki miniszterelnöknek

TIMES OF ISRAEL

Mateusz Morawiecki pénzügyminisztert – a Santander Csoport korábbi bankelnökét – nevezték ki a lengyel kormány élére Beata Maria Szydlo helyett.

Morawiecki elmondta, hogy két nagynénjét mentették meg a holokauszt idején.

A 49 éves Marawiecki két évvel ezelőtt nem is volt tagja a Jog és Igazság Pártjának. 2015-ben lett gazdaságfejlesztési miniszter, majd tavaly megkapta még a pénzügyminiszteri posztot is.

Zsidó gyökere ismert Lengyelországban. Erről még idén beszélt a varsói állatkertben megtartott ünnepségen.

 

 

Megosztás: